A zenés színházi műfajok iránt érdeklődőknek, a zenés színházat ismertető, értelmező, működését bemutató tanfolyamot indítunk.
Az 5 alkalomból álló kurzus a zenés és a prózai színház törvényszerűségeinek különbségét hangsúlyozva betekintést nyújt a három zenés színházi műfaj – az opera, az operett és a musical – történetébe, dramaturgiai működésébe, színpadi feldolgozásának munkafolyamatába.
A sorozat része az adott témához kapcsolódó gyakorlati munka, mely során, dramaturgként, tervezőként, rendezőként, a zenés színházi előadások szereplőit mozgató szakterületek képviselőiként is próbára tehetik magukat a jelentkezők. Közös előadás elemzések (DVD), próba- és színházlátogatás (1-1 készülő/frissen bemutatott opera-operett-musical előadás) kíséretében alkalmanként tehát 4 elméleti és 4 gyakorlati óra keretén belül, meghívott színházi szakemberek és alkotók részvételével ismerkedhetnek az érdeklődők a zenés színházi működés műhelytitkaival.
Témakörök:
1. Műfajtörténeti áttekintés – játék a műfaji klisékkel
2. A zenés színházi műfajokkal kapcsolatos közhiedelmek bizonyítása – és cáfolata
3. Zenedramaturgia – történetmesélés zenén keresztül
4. A zenés színházi munkafolyamat – szemléltető rendpróba
5. Kapcsolódó művészeti és színházi szakterületek a látvány és a dramaturgia szolgálatában – díszlet-, jelmez- és világítástervezés
Meghívott előadóink: Selmeczi György – zeneszerző, karmester, rendező, Almássy-Tóth András – rendező, Böhm György – dramaturg, rendező, Galambos Attila – musicalszerző, dramaturg, Jákfalvi Magdolna – egyetemi tanár, színháztudományi szakember, Orbán Eszter – az Operaház dramaturgja, Kentaur – díszlettervező, Rományi Nóra – jelmeztervező, Somfai Péter – világítástervező
A kurzus szakmai vezetője: Harangi Mária, színházrendező
Időpont:
Zenés Színházi Műhely
május 7-től szombatonként 10-től 17 óráig
Tanfolyam díja: 50.000 Ft + ÁFA / tanfolyam
Jelentkezés:Jelentkezni 2016. május 2-ig lehet, a kitöltött és aláírt jelentkezési lap megküldésével az szfe.felnottkepzes@gmail.com email-címre vagy a 338-47-49-es fax számra vagy a Színház- és Filmművészeti Egyetem címére (1088 Budapest Vas u. 2/C).
További információ: Molnár Fanni szfe.felnottkepzes@gmail.com email-címen, illetve hétköznap 10-18 óra között a 30/5422070-es telefonszámon.