Mit profitáltam szakemberként a londoni Unicorn Theatre biztosította szakmai gyakorlatból?

Október végén érkeztem meg a szeles Londonba, mely igencsak megváltozott mióta utoljára láttam. Az emlékeimben élő különc és hideg hely, a királynő első városa igazi XXI. századi metropolisszá nőtte ki magát, valamiféle Európa és Amerika kulturális tengelyén elhelyezkedő szigetté, ahol mára már minden és mindenki otthonra találhat. Különösen igaz ez a London Borough of Southwark területére, ahol az engem befogadó Unicorn Theatre is elhelyezkedik. A városrészben újabb és újabb épületeket húznak fel, bevásárlóközpontok és irodaházak színesítik a klasszikusan a Globe Színházról és a Tate Modern monstrumáról ismert városnegyedet. A Millennium Bridge és a Borough Market tökéletes közeget biztosítanak egy olyan, a modern és a kultúrák közötti kommunikációt mint elsőrendű értéket képviselő színház számára, amilyen a Unicorn is.

A Színházba belépvén az embert egy a gyerekkori mesékből ismert álomvilág fogadja, ahol rögtön érezni, hogy ott akármi megtörténhet. A lounge-ban bárki bármikor leülhet rajzolni, olvasni, mindennaposak a gyerekeket és fiatalokat foglalkoztató programok. Az épület több színházteremmel rendelkezik, melyek kicsik ugyan, de éppen ezáltal olyan intimitást hordoznak, amely segít eljuttatni az üzeneteket a színház iránt kevésbé érdeklődő fiatalokhoz is. Különös öröm volt megismernem a Színház vezetőségét, élén az igazgató Purni Morell-lel, akinél kevés őszintébb, nyitottabb és kedvesebb személyiséggel találkoztam sokéves színházi tapasztalatom során. De mindvégig ugyanilyen mértékű — a szakmai feladatokon messze túlmenő –  segítséget kaptam Jenny Skene-től és a Unicorn többi dolgozójától is.

Noha a feladatom alapvetően a szervezés illetve az asszisztálás volt, számomra a legfontosabb tapasztalat mégis inkább a színház felépítésének, működési rendszerének megismerése, illetve a civil-oktatás színházi lehetőségeinek feltárása volt. Ezért szabadidőm nagy részét a próbákon, fesztiválokon, civil-oktatásokon, beavató-színházi eseményeken töltöttem, ahol mindig szívesen láttak. Lassan megértettem, hogy a Unicorn számára a legfontosabb feladat olyan modern tartalmat biztosítani a fiatalok számára, amely vetekedni képes a modern kor szórakoztató technikai vívmányaival. Az előadások nagy része mai témákat dolgoz fel, a drog, a kulturális különbségek, az étkezési zavarok, a tömegessé váló internetes-öngyilkosságok kérdéseit. Mivel a színház nem kifejezetten szűkös költségkeretből gazdálkodik, az is természetes, hogy a történeteket interaktív módon, projektorok, animáció vagy a digitális média segítségével mutatják be, ahogyan az is, hogy különös figyelmet fordítanak a fogyatékos, illetve tanulási vagy beilleszkedési problémákkal küzdő gyermekek iránt. Elmondható, hogy minden előadás specifikus valamiért. Vagy azért akikhez szól, vagy azért ahogyan szól. Éppen ez az a szellemiség, amiért úgy gondolom, a Unicorn különleges és követendő példaként szolgálhat bármely kortárs színházzal foglalkozó ember számára.

Természetesen a színházi gyakorlat során olyan problémák egész garmadájával találkoztam, amelyeket saját szakmai múltamból én is jól ismerek. Számos példáját láttam a gyerekekkel való kooperálás nehézségeinek, illetve annak ahogyan a társadalmi különbségek okozta feszültségeket egy-egy munkafolyamat során az oktatók és művészek segítenek feldolgozni az adott közösségen belül. Ezekre a problémákra a Unicornnál dolgozók soha nem elutasítással, hanem türelemmel, a problémák hozzáértő feltárásával, a feladat megismétlésével reagálnak. Mindez számomra is különös jelentőséggel bírt, hiszen leendő disszertációm témájául éppen az ismétlés, ismételtetés színházi jelentőségének feltárását választottam.

A gyerekekkel való próbák során számos jegyzetet készítettem, melyek során világossá vált, hogy a drámajátékok ismételtetési gyakorlatai feszültségoldó, trauma-feldolgozó hatásának ismerete a pedagógiai munkában rendkívül hasznos lehet. Úgy gondolom, ez irányú tapasztalataim körét különösen jól tudtam bővíteni egy ennyire nyitott, befogadó multikulturális közegben, ahol bámulatos tudatossággal dolgoznak a művészetoktatás területén.

Ugyanilyen fontos élmény maradt számomra különböző előadások többszöri megtekintésének lehetősége, melyek kapcsán lehetőségem volt az egyes napok közötti változások felderítésére, illetve a színház előterében szervezett szabad programok lebonyolításában szerzett tapasztalatok összessége is, amelyek bizonyságul szolgáltak azt illetően, hogy a modern színház gondolata messze túlmutat a hagyományos néző-előadóművész viszonyon, illetve azon a térszervezésen, ahol a néző szívesen látott vendég az épületben, de csupán az előadás szűkre szabott idejére.

A Unicornnál minden előadás vagy esemény során az  gyerek vagy diák a fontos, aki vette a fáradságot és eljött a színházba. A bevétel valóban másodlagos szempont. Hiszem, hogy ez nemcsak a színház pénzügyi hátterén múlik, hanem a dolgozóknak az intézmény közfelfogásából következő odaadásán is. Mivel befogadóimmal igen jó viszonyt ápolok, reményeim szerint a jövőben is alkalmam lesz visszalátogatni erre a számomra különlegesen fontossá vált helyre.

                                Wéber Kata