Tarján Tamás kritikája a Hamlet gyulai előadásáról.
A közvetlen próbamunkát nézve alig huszonnégy óra leforgása alatt adaptálta Zsótér Sándor a gyulai Tószínpadra a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színészosztályával idén tavasszal az Ódry Színpadon megjelenített Hamletjét. A szinte teljesen új arculatú – és a víz közege miatt szokatlan, öntörvényű matériájú – előadás szuverén formanyelvén és a növendékek szuggesztív precizitásán ujjongva a kétszáz néző, aki ennek az ilyen alakban bizonyára egyetlen egyszeri színjátéknak tanúja lehetett, arra gondolhatott: Zsótér egy kőbányába, roncstelepre, szentképnyomdába, faiskolába, nagymosodába, kazamatába, bárhová egyik napról a másikra, ugyanilyen természetességgel és sikerrel átültetné alapkoncepcióját. Nem a varázspálcájának köszönhetően, hanem mert neki és társulatának valóban van végiggondolt, végigelemzett, színészdiákokra szabott koncepciója. Egyszerű és sokrétű, üdítő és méregerős.
A szabad tér, a víz fontos és hatásos külsőség, de külsőség. A vízibiciklik, a csónak, a lerobbant ladik. A sok fürdőzés, úszás, alámerülés, csepegő lucskosság. Az ég, a csillag, a táj, a vár, amely az éjszakában a szöveg egyes szavai (elsősorban Nádasdy Ádám fordítása) nyomán követeli a szelíd rámutatást, a kozmikus tudomásul vételt. Olyannyira otthonos e Hamlet a gyulai környezetben, mintha William Shakespeare tervezte, ide álmodta volna a díszletet, például a csalfa ágával a tébolyodott Ophelia halálát okozó füzet. Kerecsényi László hajdani várkapitány pedig szobor alakban kiváló segédrendező: a majdnem három órán át egyhuzamban folyó produkció szünetként felfogható interlúdiumában az ő lovas szobrának nyakába telepszik az aktuális Hamlet, hogy a színház: a helyes játszás, helyes szemlélés örök egyszeregyét Shakespeare matematikája alapján kiszámolja előttünk a magasból. (A lokális különbség, a radikálisan más tónus érzékeltetésére: az Ódryn e beékelés helyszíne egy öltöző volt.)
Aktuális Hamlet? Az értelmezés fontos kiindulópontja, hogy Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályvezető tanárok tizenegy hallgatója cserélgeti, átsiklatja egymás között a szerepeket (nem mindegyiket és nem összevissza). Nem új fogás, Zsótérnál sem. E megoldás a tragédia szilárd struktúráján belül ingatagabb, bomlékonyabb, esetleg nehezen rajtakapható viszonylatokat hoz létre. A nézőt is arra készteti, hogy ne egyetlen fizikai, logikai vagy etikai szemszögből kövesse az eseményeket. (Egyébként is az első és második nagy egység alatt más-más – egymással szemközti – pódiumon ültünk, a kettő között pedig a szoborhoz sétáltunk.) A Zsótér-workshop, a vizsgaelőadás több tárgyból, azaz több szerepből vizsgáztatja a növendékeket. S olyan készségekből is, mint a jelen nem lenni tudás, a metronómra pontos érkezés, a társra való aktív figyelem, a test tárgyi alakzattá gubbasztása, virrasztás egy-egy figura világosodásáért.
A kevés húzással, méltóságteljes tempóban, ugyanakkor fiatalos lendülettel interpretált, szerepváltogató Hamlet a megértés gondjaival nemigen terhelte a publikumot. Önmagát montírozta a szövegplánok sora, a szerepátvételek lánc-lánc-eszterlánca. Rabláncot kell inkább mondani, hiszen Dánia: börtön. Orvul testvérgyilkos, bátyját megölő király uralkodik két hónapja, már testvére özvegyét is nőül vette. „Szeretett fia”, a mostoha Hamlet – aki a trón várományosa is volt – atyja szellemének parancsát követve lassan érleli meg a bosszú tervét. Addig-addig, amíg a terv őt is elemészti, s az ország a hódító norvég ifjú, Fortinbras kezére kerül.
Bach Kata, Csapó Attila, Janka Barnabás, Mészáros Blanka, Szabó Erika, Tóth András, Tóth János, Vecsei Miklós, Vidnyánszky Attila (ifj.), Zoltán Áron, Zsigmond Emőke csapatából a lányok játszanak férfi szerepeket is; nem jellemző – hiába a Shakespeare-kor, a Globe tradíciója –, hogy a fiúk női szerepet alakítanának. Gondos dikciójukat az események feltartóztathatatlansága miatti csöndes mélabú szövi át, de – mint az ökörnyál – csillanó irónia is leng replikáik fölött, hiszen a szöveganalízis intenzitásának egyik forrása, hogy szerepek és formálók között termékeny diszharmóniák maradhatnak. (Például három főiskolás nagyjából együtt teszi ki Polonius életkorát.)
Az egy-egy színnel, ruhadarabbal szimbolikusabbá avatott, a fiatalság (kamaszok, bakfisok, érettségizők, felvételizők) ruhatárából kikerült öltözékek és a takarékos eszközhasználat is növeli, segíti a formai rugalmasságot. Mintha egy sportversenyről érkeztek volna az ifjak. Akinek a nyakában több érem lóg, a fémkörök révén már vértet visel. Claudius mellkasán az érem a diadal jeleként leng. A serlegek virágkelyhekké nyílnak, ha a textus azt diktálja – a végső párbaj mérgezés-szcénájában pedig az egyik serlegbe hajított érme a halálos pohár, beledobott gyöngy megfelelője. Yorick koponyája most a vízből kiemelt, fogsorkén szétnyitott, elfeketült nagy kagyló. Ha Ophelia zavartan fogadja a zavartnak tűnő Hamletet, több dán királyfi nyújtja feléje távolról a kezét. Tiszta ügy. Tiszta játék. Tiszta, szép rendezés.
Tegyük hozzá: időnként csupán vázlata, ígérete mindannak, ami benne rejlik. A koncepció mimikrije, amellyel potenciális környezetéhez képes idomulni, az egyik epizódnak jobban, a másiknak kevésbé kedvez. Bágyadt mozzanat Claudius passzivitása, amint semmit sem tesz asszonya váratlan borivása ellen (a mérgezett bor Hamlet számára volt előkészítve. Nem indokolt, hogy a bitorló király netán így akarjon megszabadulni feleségétől). A „szünet” után kevesebb újdonsággal, olykor az ürességig elegáns kiszámítottsággal pereg a história, melyet az Egérfogó-jelenet lisztes-művéres, bohóctréfás módon – tulajdonképp konzervatív technikával – lendítene meg. A kis visszaesés részleges oka, hogy az első rész terhének tekintélyes hányadát több szerepben, túlsúlyokat megbírva Vidnyánszky Attila vitte. Első az egyenlők között: karmesterségét Kerecsényi lováról közhírré ő tehette. A második részben sokáig kevesebb a feladata.
A gyulai Hamlet-változatban Zsótér visszafogottabban volt jelen, mint a budapestiben, ahol még technikai munkatársként is helytállt. Itt csak kézjeleket adott, s a lovas szobor mellett dobta az éjszaka magasába piros színű ellenzős sapkáját. A jelet, mely egy tehetséges színészosztály gépezetét úgy beindította, ahogy az csak szerencsés csillagzat alatt esik meg.
A fotókat Kiss Zoltán készítette.
