Zoltán Áront a közönség saját produkciói mellett láthatja a Miskolci Nemzeti Színházban, a Nemzeti Színházban, januártól pedig a Vígszínház szerződtetett színésze lesz. A zene fontos része az életének, rengeteg hangszeren játszik, és az utcazenélés során szerzett élményeiről is mesélt. A 7óra7 végzőseinket bemutató sorozata.
► Első Zoltán Áron-élményem az egy óriási alakítás volt egy tyúk szerepében egy Eötvös-kimittudon (Eötvös József Gimnázium). Szerintem, ez egy egész Eötvösös generáció színházi emlékezetét meghatározta… Onnan egyenes út vezetett az egyetemre?
Igen, a gimnázium után vettek föl. De közben volt egy elég hosszú felkészülési folyamat, ami komoly átmenet volt a tyúk és a baromfiudvar között, ami utána következett. Nagy példaképemnek tartom egyébként Méhes Csabát, pantomimművészt. Több előadását is láttam, néhány rövidebb pantomim-etűdjét is; az egyikben szerepelt a tyúk, akit kerget a „tyúkász-asszony”, mert meg akarja főzni. Egyedül adta elő, egy paravánnal, én pedig ellestem tőle. Ez volt a kiindulási alap a „Tyúk” című előadáshoz, amellyel megnyertem a Kimittud különdíját, egyéni kategóriában – amiben csak én indultam.
► Ezek szerint már a középiskolában is rendszeresen jártál színházi előadásokra?
Szüleimnek köszönhetően egy sor különleges előadást láttam kiskoromban, elsősorban a távol-keletről. Kínai, indiai tánc-, vagy bábelőadásokat, tibeti lámák táncát, árnyjátékokat – ha volt valami ilyen jellegű esemény Magyarországon, a szüleim mindig elvittek rá, ilyeneken nőttem fel. Édesapám azóta zen-buddhista szerzetes lett, de régebben édesanyámmal együtt a japán vonal mellett más különböző távol-keleti tanokkal is foglalkoztak, ehhez tartoztak ezek az előadások is.
► Hogy készültél még fel az egyetemre azon kívül, hogy Méhes Csabát néztél?
Lengyel Ferenc, a Katona József Színház színésze tanított. Volt egy nyári tábor a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol az ő tanítványa lehettem. Ez az ismeretség hosszabb ideig tartott, őt kértem meg, hogy hallgassa meg a listámat. Voltam az előkészítőn is, amit Marton tanár úr indított, először abban az évben, amikor mi felvételiztünk. Nagyon sokat jelentett nekem, mert nem igazán mozogtam addig „színházi közegben”, amibe itt betekintést nyertem leendő osztályfőnökeim és Méhes László tanár úr metsző őszinteségén keresztül.
► És mikor alakult ki benned az elhatározás, hogy felvételizz?
Óvoda végén, amikor úgy-ahogy már tudtam írni, készítettem egy személyi igazolványt, amire lerajzoltam magamat, és a hátára felírtam kilenc foglalkozást, hogy mi vagyok én. Volt közöttük az űrhajóstól a rakétáson át a katonán keresztül a rendezőig minden, bohóc is! Végül is rájöttem, hogy a színművészet az, ami mindegyiket átfogja.
► Az egyetem milyen utakat mutatott neked, mit tanultál?
Rengeteget. Ez alatt az öt év alatt annyi élményt éltünk meg, mint amit ötven év alatt élünk meg átlagos tempóban haladva. Intenzíven, magas hőfokon égtünk folyamatosan. Kellett, hogy égjünk, mert különben nem működött volna. Igyekeztem mindig naplót írni, hogy ezek megmaradjanak. Aztán egy idő után rászoktam arra, hogy a mesterségvizsga után, amikor mindig volt egy pici megnyugvás, összefoglaltam a félévet. Negyven-ötven oldalt írtam, amiben igyekeztem a tapasztalatokat utólag összegezni, mert egyszerűen már képtelen voltam arra, hogy évközben, a hosszú próbák után, éjjel háromkor még leüljek, és leírjam a napi élményeimet. Igazából nincs is arra szükség – időszakonként kell visszatekinteni, leszűrni a tanulságokat.
► Most is vezetsz naplót?
Igen. Szerintem nagyon hasznos premier után, visszatekintve a próbafolyamatra, tiszta fejjel leírni az élményeket. Így munkafolyamatról munkafolyamatra fejlődik az ember, vannak kis mérföldkövek.
► Az osztályodban hogy jöttél ki a többiekkel?
Voltak nehezebb időszakok, főleg az elején, amikor kevésbé tudtam beilleszkedni a csapatba – mindig is többet ábrándoztam, mint a többiek, amikor ők már rég túl voltak az X-edik sörükön a büfében, én még mindig az osztályteremben szöszmötöltem, és így sok izgalmas csínytevésről lemaradtam. De ahogy egyre kiegyensúlyozottabbak lettek az erőviszonyok, szakmailag fölzárkóztunk azokhoz, akiknek valami korábbi tapasztalat miatt előnyük volt, megváltozott a helyzet. Az öt év alatt mindenkivel voltak komolyabb munkáim, nincs olyan osztálytársam, akivel ne dolgoztam volna egy-két nagyobb, fontosabb jeleneten, és erre büszke vagyok, mert ezt nem mondhatja el magáról mindenki. Minden osztálytárshoz más kulcs kell, máshogy kell velük beszélgetni, próbálni, én előbb-utóbb mindenkivel megtaláltam a közös hangot.
► A közös munka során volt, akivel jobban egymásra találtatok, és akivel vannak még közös terveitek? Két osztálytársaddal létrehoztatok például egy Cseh Tamás-estet, a Frontátvonulást.
Mindig is szerettem plusz, egyéni munkákat csinálni azokon felül, amiket együtt hoztunk létre, vagy ami kötelező volt. Így született tavaly a Madárka sír, madárka örül. Ez egy Weöres Sándor-est. Zsigmond Emőke osztálytársnőmmel és Kovács Adrián zeneszerző évfolyamtársunkkal alkottuk meg. Ez megint újabb mérföldkő volt az egyetemi évek alatt. Bagó Gizella tanárnő segítségével jött létre ez az előadás, aki mindig ott volt mellettem mint hangképzőtanár, és akinek még nagyon sok más segítséget is köszönhetek az egyetemi évek során.
Hasonló módon született meg a Frontátvonulás is, ami már csak félig kötődik a Színműhöz. Csak annyiban, hogy mi, három egyetemi hallgató – Tóth András, Tóth Jankó és én – állítottuk össze, de már a Miskolci Nemzeti Színház keretein belül és az Ódry Színpadra csak mint vendégelőadást hozzuk május 31-én. Kiss Csaba mondta, aki az előző igazgató volt Miskolcon, hogy milyen érdekes lenne, ha mi, fiatalok összehoznánk valami saját produkciót. Van ott egy Játékszín nevű kisebb színházi tér, ami nagyon alkalmas ilyen stúdiószínházi műhelymunkára. Erre a lehetőségre csaptunk le, hogy létrehozzuk a Frontávonulás című előadást. Nem volt rendező. A próbákat fölvettük videóra, én megnéztem otthon. és kiírtam, hogy miket javítsunk. Miután a karácsonyi szünetben lejegyeztem a dalokat, szép sorban megtanultuk őket, és együtt kezdtük el fölépíteni a darab mozgásait, színpadi megjelenítését. Fölkértünk hozzá két zenészt, Szakács Sárát (brácsa) és Laczi Sanyit (cselló) a miskolci zenekarból, ők nagyon sokat segítettek a dalok megszólaltatásában. Kaptunk rá egy kis keretet is, amiből a díszlet is kikerekedett egy mindentudó csodaszekrény és egy semmiből elővarázsolódó hatalmas, három falat lezáró vetítővászon képében. A díszletet is én terveztem, Andrissal való ötletelésünk alapján, édesanyám építész, ővele rajzoltattam le. Szintén Kiss Csaba ötlete volt, hogy dolgozzunk együtt a vizuál-tervezővel, Hajdufi Péterrel, aki 3D-s vetítést tud alkalmazni. Egy-egy dalban, monológban az festi vagy színezi az előadást. Szóval ez egy egész izgalmas kis produkció. Az új igazgatótól, Szabó Mátétól azt az ígéretet kaptuk, hogy ezt az előadást, mint saját produkciónkat kezelhetjük, tehát vihetjük bárhová.
► Mit mondtak, mást is létrehozhattok Miskolcon?
Ez egy picit attól is függ, hogy a mi életünk hogyan alakul. Én most egyelőre egy darabra maradok Miskolcon, utána jövök a Vígszínházba januártól, szerződéssel.
► A közeljövőben tervezel ezekhez hasonló, önálló előadásokat?
Most tervezek egy újabb előadást, amire pályázatot is adtam be. Ez a Madárka sír…-nak a folytatása. Azzal próbálkozom, hogy egy teljes Weöres-életművet keresztmetszetszerűen bemutató előadást hozzak létre. Az az élményem ugyanis Weöressel kapcsolatban, hogy nagyon nehéz megmutatni minden arcát. Ezért színpadra szeretném állítani a Bolond Istókcímű írást. Erről Weöres azt írja, hogy egy önéletrajz álom-messzeségből. Tehát nem valós önéletrajz, hanem a lelkének az útja, fantázia-őrület. Nekem az az ötletem, ami a szakdolgozatom témája is egyben, hogy ebbe a mesébe úgy illesszem be a költő sokszínű lírai életművének néhány jelentős darabját, mintha ez a mű egy valódi önéletrajz lenne – merthogy az is, csak éppen nem reális, hanem sokkal inkább lírai. Megpróbálom úgy felépíteni az előadást, hogy ez a nagyon sokszínű életmű teljes valójában megcsillanjon.
► Sokféle rendezővel dolgoztatok az egyetemen, ez is segítheti a sokoldalú munkát.
A teljes cikk: http://7ora7.hu/hirek/van-egy-olyan-energia-ami-a-kezdo-szinesz-energiaja
