Az új riport sorozat betekintést nyújt az SZFE képzéseibe. Elsőként Zilahy Tamás elsőéves film-és televíziórendező osztályának színészvezetés órájába pillanthattunk be.

Tasnádi István: Malacbefőtt Harc egy lakásért. Harc az eltartók és a hivatalos örökösök között. Harc a nagymama hatszobás, körpanorámás lakásáért. A törvény kimondja, hogy csak akkor lép érvénybe az eltartási szerződés, ha legalább egy éven keresztül folyt az eltartás. És közvetlenül a határidő lejárta előtt a nagymama rosszul lesz… Úgyhogy, ha még éjfél előtt hal meg, akkor a rokonoké a lakás, ha viszont éjfél után, akkor az eltartóké. Az utolsó éjszakán csendes, láthatatlan háború indul meg a betegszoba körül. A rokonok azon vannak, hogy még éjfél előtt adja be a (lakás)kulcsot a nagyi, az eltartók pedig megpróbálják ezt megakadályozni. Közben szövetségek, sőt szerelmek szövődnek a megnyugtató, ám annál gyomorforgatóbb végkifejletig. A klasszikus bohózat szabályai szerint bonyolódó zenés játék kíméletlen látlelet a ’90-es évek kapitalizálódó Magyarországáról.

Zilahy Tamás elsőéves filmrendező osztálya Tasnádi István Malacbefőttjének egy kiválasztott jelenetével indította el a tavaszi szemesztert a közel két hónapos kényszerleállás után, közösen az operatőr hallgatókkal. A feladat viszonylag egyszerű volt. Egy kb. 5 perces jelenetet megrendezni, majd tévéjátékká konvertálni. A jó mozgóképnek az az egyik ismérve, hogy a néző könnyen eshet abba a hibás gondolatmenetbe, hogy „a filmrendezés nem túl bonyolult folyamat”, hiszen minden adja magát, teljesen természetes, hogy ki mit csinál, hova megy, mikor kit látunk, és még folytathatnám. Zilahy Tamás 5 órás rendezési gyakorlat órája alatt az is kiderült, milyen óriási tévedés is ez a filmnéző közönség részéről.

A tanár úr korábban már kijelölte, hogy ezúttal ki lesz a rendező, aki felkérte az operatőröket, a szereplőket, a rendezőasszisztenst.

A foglalkozás szárazpróbákkal kezdődött, ami nem jelent mást, mint anékül, hogy a kamerák forognának, a rendező beállítja a jelenetet. A szereplőkkel együtt feltárja a jelenet lélektani hátterét, s ezek alapján állítja be a mozdulatokat és a jelenet ritmusát, sőt a poentírozás helyes ritmusát is. Ugyanis a kiválasztott jelenet kifejezetten mulatságos, ha az jól van beállítva. S ennek egyik legfőbb eleme a helyes ritmus. Ha csak egy kicsit lassabb vagy gyorsabb a kelleténél, nemhogy nem fogunk rajta nevetni, de még csak mosolyogni sem. Sőt, még az is felmerülhet bennünk, hogy mi ez a hülyeség, amit nézünk. Ugyanez a jelenet helyes ritmusban már végtelenül mulatságos és minden a helyére kerül. Patikamérleg… Nem hiába, a poentírozás művészet…

Azt hinnénk, hogy nem bonyolult kérdés az, hogy ki hova álljon, ki mikor és hova üljön le, hogyan tegyenek le az asztalra egy üveg bort, s főleg miért. De higgyék el, az!  Miért teszik le az üveget? Azért, mert valamelyik karakter erre utasítást ad? Vagy csak azért, mert a következő jelenetben már nem lehet a kezünkben az üveg, tehát mindenképpen valamikor le kell tenni? Csakhogy letenni az üveget kevés. Nagyon kevés. Azt is tudni és érteni kell, hogy miért teszi le a karakter azt az üveget. S ami ennél több, a nézőnek is értenie kell mindent pontosan. Ha a szövegben erre utaló magyarázat nincs, akkor a jelenet lélektani hátteréből következik, amit meg kell fejteni. Minden mozdulatnak jelentenie kell valamit, amit a néző megért. Azért tesszük le, mert már unjuk tartani. Vagy zavarunkban tesszük le. Dühünkben válunk meg az üvegtől. Elfáradtunk… Millió okot lehetne felsorakoztatni, de a jelenetből adódóan csak kevés megoldás lesz jó. Minden cselekvésnek jelentése és jelentősége van, s a nézőnek ezt értenie kell, különben elveszíti a fonalat, és nem érti meg a szereplők közti viszonyt és a verbálisan ki nem mondott szándékokat.

Ha tisztázva lett a szárazpróbák alatt minden, kezdődhetnek a kamerapróbák. Zilahy Tamás minden fázist figyelemmel kísér, egyelőre nem javít, inkább kérdez. Addig kérdez, míg a hallgató saját magát képes a helyes irányba korrigálni. Ha mégsem, hagyja, csinálja úgy a hallgató, ahogy szeretné.  A jelenetet három kamerával veszik fel. Az operatőr hallgatók világítják be a teret s a rendezőnek kell megmondania, a jeleneten belül melyik pillanatot melyik kameraállásból kívánja majd bevágni a filmbe. De ehhez tűpontosan tudnia kell, hogy miről szól a jelenet. Nemcsak technikailag, hanem mélylélektanilag is. Ugyanis két vagy több ember viszonyát filmen sokszor csak egy pillantásból, egy mélyebb sóhajból, egy elindított majd megállított mozdulatból értjük meg. De ehhez képben a helyes embert, a helyes kameraállásból, sőt, a helyes közelségből vagy távolságból kell látnunk, különben teljesen érdektelen lesz a jelenet. Ebben a munkában, ebben a fázisban minden a rendező hallgatóra van bízva, az valósul majd meg a felvételnél, amit ő kitalált.

Felvétel… A legizgalmasabb rész… a hallgató szembesül azzal, hogy az idáig csak a fejében létező víziója a jelenetről hogyan is mutat a vásznon, illetve jelen esetben csak a képernyőn. Zilahy Tamás a munka ezen fázisában ritmust és hangnemet vált. Az elkészült pár perces filmjelenetet a csoport együtt nézi meg, s Zilahy Tamás vezetésével elemzi ki kockáról kockára. A tanár úr célzott kérdéseit megtartva dinamikusan mutat rá azokra a hibákra, amiket hagyott a felvétel során a hallgatónak „elkövetni”, annak érdekében, hogy maga a hiba öltsön testet a képernyőn, és világosan be lehessen azonosítani. Ebből ezen a napon volt bőven. S mielőtt azt hinnénk, hogy ez rossz, mégiscsak jó. Első évfolyamban jó. El kell követni ezeket a hibákat, szembesülni kell velük a vásznon, a homályos foltokat ki kell tudni tisztítani, a miértekre választ kell tudni adni. Ha egy „miért” kérdésre nem tudunk pontos választ adni (még akkor is, ha a válasz tévút), akkor felkészületlenek vagyunk. Ha tudunk válaszolni, de rossz úton járunk, akkor csak tapasztalatlanok, akiknek szükségük van ezekre az elkövetett bakikra, mint a kincsekre… ugyanis nemsokára ezekből a bakikból fognak megszületni a helyes megoldások és képi megfogalmazások. Kis túlzással a felkészületlenségnél a túlzott felkészülés a veszélyesebb, ha rugalmatlansággal párosul, ugyanis így az előre körzővel vonalzóval megtervezett jelenetek nem fejleszthetők jobbá es jobbá, mert a tervező pont a spontán ötletek és meglátások lehetőségétől fosztja meg magát, s ezzel az esély is elvész, hogy valami váratlan és friss születhessen a pillanatból.

Zilahy Tamás ezt mind tudja, és hagyja. Jöjjenek a hibák, főjenek csak a hallgatók a levükben, míg megoldanak egy jelenetet, de bízni lehet benne, hogy idővel a „levükben fővés” ugyan megmarad, de a hibákat felváltják a jó, sőt a kiváló megoldások.

Az óralátogatás videója megtekinthető a következő linken: SZFE Backstage

B. Török Fruzsina