November 25. szerda, 05:40, -4°C, Budapest, Keleti pályaudvar.
A Novák-Selmeczi osztály mind a 17 növendéke izgatottan várja, hogy megkezdhesse kalandos útját Kolozsvár városa felé, hogy együtt ünnepelhessük Selmeczi György 25. évadát a Kolozsvári Magyar Operában.

Selmeczi Tanár úr már a pályaudvaron várt minket, ahonnan egyenest a szállásra kalauzolt. Gyors lepakolás után első utunk a Kolozsvári Magyar Operába vezetett, ahol szeretettel fogadtak minket, mint a másnapi gálaműsor fellépőit. FELLÉPŐIT, ami azért is nagy szó nekünk, mert először léphettünk fel együtt, mint osztály egy ekkora színpadon. Ráadásul egy olyan személy tiszteletére, aki ennyire fontos szerepet játszik az osztály életében, mind emberileg, mind szakmailag.

A hangbeállás során kiderült, hogy sokunknak először volt a fején mikroport. Imre Krisztián például úgy rohangált a színpadon csillogó szemekkel, mint egy kisgyerek. Borsi- Balogh Máté hangja viszont 4 km-es körzetben is hallható volt. Port nélkül.

Ezután elpróbáltuk a Szép város Kolozsvár című operett slágert hét különböző stílusban – Selmeczi György feldolgozásában – 4 szólamban: népi köntösben, illumináltan, úttörő formációban, nemzeti önérzettel, magabiztosan és elhivatottan.

A próba után, Selmeczi elvitt minket a híres Bulgakov & Macskaházba, amiről csak annyit árult el, hogy jó a sör, és sok olyan dolog történt ott, ami jobb, ha ott is marad. Mi mindenesetre elégedettek voltunk a borított puliszkával és a ház borával egyaránt.

Az esténket az Insomnia nevű kocsmában folytattuk, ahol amellett, hogy sok dolgot megtudtunk a Tanár úrról, Brasch Bence osztálytársunk elhozta magával egy alatta elhasadó szék lábát souvenir gyanánt. Aki eljön a zenés mesterség vizsgánkra, viszontláthatja.

Másnap reggel arra keltünk, hogy az egész várost tíz centiméteres hóréteg borította. Indulhatott a városnézés, amire a távolról is mindig éber Novák Eszter osztályfőnökünk erős ajánlásával vettük rá egymást. Amint belevetettük magunkat vászoncipőinkkel a hófedte városba, távolról áldottuk Eszter nevét, hogy ösztönzött minket Kolozsvár bejárására. Meglátogattuk Selmeczi gyerekkorának meghatározó állomásait: a református kollégiumot, a református templomot, beszöktünk a Mátyás templom sekrestyéjébe, majd a délután zárásaként ebédeltünk a Tanár Úr kedvenc éttermében, ahol az esti fellépő ruháját sikerült egy kis kolozsvári káposztával megkennie.

Teli hassal, és teli Kolozsvárral rohanás a szállásra, meleg fürdő, cipők szárítása, lányoknak hajmosás, öltözködés, smink, majd irány az opera. Ott hangbeállás és lejárópróba teljes harci díszben, a csodálatos Jazzy Birds zenekarral kiegészülve, akik közreműködtek a Selmeczi által komponált Színészdalban.

Az első felvonásban Selmeczi komolyzenei műveiből hallhattunk részleteket. A függöny felgördült és a zenekar megszólaltatta a számunkra már ismerős dallamokat, mi az első sorokban izgultunk.

Az első rész végén a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, Szép Gyula Örökös taggá avatta az est főszereplőjét.

A szünetben a lányok felhúzták a magas sarkút, a fiúk összedörmögték a szólamokat, majd visszaültünk a helyünkre, hogy a második részt is meghallgathassuk. Mondhatni egy one-man show-t láttunk, ahol a Tanár Úr sziporkázott. Olyan közvetlenséggel adta elő dalait és személyes történeteit, mint a 46-os osztályteremben, csak itt éppen 600 főnek.

A műsor vége felé Selmeczi felhívott minket a színpadra és hagyta, hogy egy kicsit mi is szerepeljünk. A ráadás dalt már a nézőtérről énekeltük, a Tanár úr a színpadról kísért minket, így a dal végén a közönséggel együtt állótapssal ünnepelhettünk.

Vastaps, virágcsokor, ajándék festmény, függöny, fogadás, két rekesz ajándék sör és büfé.

A visszautat hat óra helyett tizenegy óra alatt sikerült produkálnia a kedvenc tömegközlekedési cégünknek, de legalább elolvastuk a Faust-ot Kárpáti Péternek.