Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Szentpéteri Áron vizsgafilmje, a Láthatatlanul Cannes-ban versenyez

A Cannes-i filmfesztivál Cinéfondation nevű válogatásába meghívott Láthatatlanul egy vak fiú és egy jól látó lány kapcsolatáról szól.


Szentpéteri Áron, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős mesterszakos hallgatója Enyedi Ildikó osztályában.

A Láthatatlanul a mesterképzésen készült első éves vizsgafilmje, jelenleg már a diplomafilmjén dolgozik, amelyet a tervek szerint nyáron forgat Berlinben. A film az idei Friss Hús Nemzetközi Rövidfilm fesztiválon mutatkozott be, ahol a zsűritől elismerő oklevelet kapott.

Az alkotást egy személyes élmény és a Barkó Tamás született vak mozgásművésszel való találkozás inspirálták, aki Józsa Bettina pályakezdő színésznővel együtt a film főszereplője,  nyilatkozta Szentpéteri Áron a  filmről. A női főszerepet alakító Józsa Bettina az  SZFE III. éves zenés színész hallgatója.

A Cinéfondation nevű kategóriában filmezést tanuló egyetemisták alkotásai szerepelnek. A versenybe 2600 benevezett alkotás közül 16 vizsgafilm, közülük 14 fikciós és 2 animációs mű kapott meghívást. A kategóriában – ahol három díjat osztanak ki május 26-án –
14 ország filmes iskolái képviselik magukat.

A 70. cannes-i filmfesztivált május 17. és 28. között rendezik