Az operett korunkban végletesen megosztó színházi jelenség. Sokan kritikátlanul rajonganak érte, mások szemében vörös posztó, de – akár szeretjük, akár nem – vitathatatlanul a magyar színháztörténeti örökség meghatározó műfaja. Magyarországon az opera zenei és színpadi eszközeivel, a népszínmű, illetve a polgári társalgási színmű talaján létrejött hatalmas repertoár a saját korában hatékonyan töltötte be azt a társadalmi szerepet, mely széles tömegek szórakoztatását volt hivatott kielégíteni. Dallam-invenciója, népmesei történetszövése, szerethető karakterei, szentimentalizmusa és humora, olykor folklorizálódó fordulatai már-már társadalmi, nemzet-karakterológiai tényezővé tették.

De mit kezdjünk vele a 21. század közegében? El tudjuk-e helyezni ezt a kétségkívül értékes zenét (olykor szellemes cselekményt és dramaturgiát) napjaink szellemi terében, meg tudjuk-e haladni az egyre zavaróbb anakronizmust? Lehet-e zenei értékeit, stiláris identitását megőrizve korunknak megfelelő színpadi értelmezést kölcsönözni egy-egy operett-előadásnak?

Ezek a kérdések foglalkoztatták a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves zenés színművész hallgatóit az Operettmesék elkészítésében. Novák Eszter és Forgács Péter rendezésében, Selmeczi György zenei irányításával emblematikus operettek sűrített változatait készítették el, melynek során modellezni próbálják az operett-színpadi gondolkodás számos lehetséges változatát.

Az Operettmesékben három (Cigánybáró, Szép Heléna, Mikádó), míg az Újabb Operettmeséket két (Bál a Savoyban, A víg özvegy) operett egy-egy 60-70 perces foglalatát láthatják az érdeklődők.