István portásként dolgozott az Egyetemen /akkor még Főiskolának nevezték/ egy híján 20 évig.

Pontosan emlékszem, egy forró júniusi napon foglalta el főhadiszállását, a szűk kis portásfülkét a Nádasdy teremmel szemben, ahol ma egy kis beugró van, pihenőhelyként szolgál egy asztallal és néhány székkel.

A mellette lévő szobában laktam én, s  így rögtön szinte társbérlők lettünk.

Pillanatok alatt felvette az Egyetem életének ritmusát s mi is hamar összebarátkoztunk.

Külön kis birodalmat épített ki magának, ahol ő uralkodott, telefont kezelt, leveleket és üzeneteket továbbított, kávét is főzött.

Az üzenetek átadását ő néha kicsit a maga sajátos kombinációjában adta át, volt is belőle időnként zavar, de valahogy mindig elsimultak a dolgok,haragudni igazán senki nem tudott rá.

Kivételt  képezett  egy személy, jómagam.

Előfordult, hogy hónapokig még a köszönését sem fogadtam, mikor kissé bűnbánó arccal szervírozta asztalomra a frissen főzött Omniát.

Igazából én már alig vártam ezt, a kibékülés nagy pillanatát, s azt a sok finomságot, amit nélkülözni kényszerültem az elmúlt hetekben.

S hogy, mi volt a sok finomság?

Minden, mi szem szájnak ingere.

Friss felvágott, saját készítésű szendvics, gyümölcs, nápolyi, konyakos meggy és mindenekelőtt a flódni.

Akkor kóstoltam először életemben ezt a mennyei süteményt. Szinte minden héten hozott nekem.

Amúgy külön sértésnek éreztem mert a nápolyiból, konyakos meggyből másokat is megkínált, azt hittem ez csak az én kiváltságom, de a flódni az tényleg csak nekem járt és a minimum két kávé naponta.

Amúgy a kávébiznisze veszteséges vállalkozás volt, csekély hasznától, higgyék el, nem csak miattam esett el.

Szerintem ő ezt egyáltalán nem bánta.

Ja és az elmaradhatatlan bejgli, amelyből még húsvétkor is volt a csoki mikulással együtt.

 A tanárokat, hallgatókat név szerint ismerte, ez nála evidencia volt. A diákok az egyik évben, megválasztották az év portásának, ezt büszkén mesélte nekem. Ezen én cseppet sem lepődtem meg. A hallgatók, és a tanárok egyaránt szerették. 

Kedvenc időszaka, a felvételi ideje volt, mikor igazán megmutathatta magát, hogy nem akármilyen portás ő.

Könnyekkel küszködő lányokat vigasztalt és még elkeseredettebb szülőket.

Szívesen tájékoztatta a vidéki felvételizőket Budapest tömegközlekedési hálózatáról, mert mellesleg buszvezetőként ment nyugdíjba. Azt hiszem, a 7-es buszt vezette, amelynek egyik megállója épp az Uránia előtt van. Már akkor is “közel”  volt a Vas utcához.

 Teltek-múltak az évek, a dolgok változtak.

Az Egyetemnek meg kellett válnia nyugdíjas dolgozóitól, törvény írta elő.

Szomorúan búcsúztunk egymástól, s ő “imádott” Főiskolájától és a régi kollégáktól.

Időnként beszéltünk telefonon, tudtunk egymásról, váltottunk karácsonyi és húsvéti lapot.

A 2013-as karácsonyi ünnepségre meghívtam, boldogan jött,  olyan jó érzés volt látni az örömöt az arcán.

 “Jó volt érezni a Főiskola szagát” – így mondta.

Persze nem jött üres kézzel, hozott bort, csokiparányt az ünnepi asztalra, nem nehéz kitalálni, a csokiparány  hol kötött ki.

Aztán egyszer egy fontos levelemre nem reagált, kicsit megsértődtem, szokásom szerint.

Néhány hónappal később felhívtam de akkor már beteg volt.

Idén ősszel kaptuk a szomorú hírt, hogy eltávozott örökre.

A magam személyében szeretném megköszönni a régi kollégáknak, akik eljöttek  István búcsúztatására, Arató Ilinek, Tógyer Gabinak, Stass Imrének, Melindának és nem utolsósorban  Tiszeker Lajosnénak.

Mondanom sem kell, első szóra jöttek.

De azoknak  is köszönöm,  akiknek szándékukban állt, hogy leróják végső kegyeletüket, de rajtuk kívül álló okok miatt nem tudtak eljönni. 

Kedves István!

Most búcsúzom Öntől.

Rettenetesen hiányzik “innen” a humora, kifogyhatatlan jókedve, derűje, a viccei.

Hogy mennyit kacagtunk!!!!

Egyszer nagyon régen kaptam egy megszívlelendő   tanácsot egy bölcs öregúrtól.

Ha új munkahelyre kerülök, a portás  nénikkel és bácsikkal, legyek nagyon jóban.

Megfogadtam a tanácsot, nem jártam rosszul Magával.

Remélem Ön sem velem.

Emlékét mindörökre megőrzöm.

Ég Önnel István!

Szeretettel üdvözli

Tücsök

U.I. Kérését, ez maradjon titok még a két ünnep között teljesítem.