Véget ért a VII. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó. Beszélgetés Kulcsár Edittel, aki egy személyben a Nemzeti Színház dramaturgja, a MITEM főszervezője és egyetemünk oktatója.

1. Vannak színházi fesztiválok, amik csak a nézőknek szólnak és vannak, amelyek inkább a szakma felé fordulnak. A MITEM kiknek szól?
– Közönség nélkül nincs színház, szakma nélkül nincs haladás. Egyszóval mindkettőnek. Magyarországon azért van különleges jelentősége a MITEM-nek, mert előtte nem volt hasonló nagyságrendű, évente megrendezett nemzetközi színházi seregszemle. Ezért egy ilyen fesztivál először a magyar közönség és színházi szakma számára nyújt kitekintési lehetőséget a világszínház gazdagságára, sokszínűségére, és ezzel egy időben arra is lehetőség nyílik, hogy a magyar színházművészetre is felhívjuk a nagyvilág figyelmét. Ez utóbbira a 2023-ra tervezett Színházi Olimpia alkalmából tudunk majd kiemelten koncentrálni.

2. A tavalyi évben is elindult a szervezés, azonban a járvány miatt elmaradt az esemény. Idén hogyan láttak neki a szervezésnek? Mekkora stáb dolgozik egy ilyen rangos fesztivál megvalósításán?
– A MITEM szervezését teljes mértékben a Nemzeti Színház munkatársai végzik, a napi feladatok mellett. Az elmúlt hét évben kialakult ennek a menetrendje: a program válogatásában a nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező dramaturgokból, szerkesztőkből álló csapat vesz részt, a program összeállításakor folyamatosan konzultálunk a technikai munkatársakkal és az utolsó hónapokban már minden részleg bekapcsolódik a szervezési munka részleteibe. A fesztivál ideje alatt tolmácsként és a feliratok elkészítésében nagyon sok kiváló magyar szakember működik velünk együtt, hozzáteszem, nagyon szívesen jönnek a MITEM-re dolgozni, érdekes, értékes munkának tartják. 2020 márciusában egy teljesen kész programot mondtunk le, pontosabban „elhalasztottuk”, több új időpontra próbáltuk meg átszervezni a VII. MITEM találkozót. Idén május végén hoztuk meg a döntést a szeptemberi kezdésről és az egyeztetések egész nyáron folytak. A másfél éves várakozás alatt kicsit átalakult a program. Volt olyan előadás, amit már nem tudtak műsoron tartani és meghívtunk néhány, a pandémia idején született új produkciót is. Például a portugál Godot-ra várva előadást, Tompa Gábor rendezésében itt Budapesten játszották először közönség előtt.

3. Ebben az évben mesterkurzust tartott Anatolij Vasziljev az SzFE hallgatóinak. Volt már ilyenre példa a MITEM történelmében? Mit gondol, egy ilyen kurzus hogyan hat a hallgatókra?
– Minden évben szerveztünk mesterkurzust a MITEM-en és a szakmai programok keretében is jelentős alkotókkal lehetett találkozni. Maga Anatolij Vasziljev sem először járt a MITEM-en, már 2014-ben is egy egész napot szenteltünk neki, a „Mesterek és tanítványok” napját. Abban az évben Igor Jacko az Anatolij Vasziljev által alapított Drámai Művészet Iskolája nevű színház vezető színésze tartott mesterkurzust. 2016-ban Alberto Ferraro a commedia dell’arte világába vezette be a kurzusra jelentkezőket. 2017-ben Eugenio Barba, korunk egyik legjelentősebb színházi újítója, rendezője a színházi alkotófolyamat általa kidolgozott módszereit osztotta meg az érdeklődőkkel, és az Odin társulat egyik legrégebbi tagja, Julia Varley, aki a hangképzés és a gesztussűrítés mestere, tartott gyakorlati bemutatót. Egészen különleges élményt jelentett Parvathy Baul indiai mester és a baul énekesek műhelyébe, vagy egy másik alkalommal a kínai operajátszás műhelytitkaiba betekinteni. Egy ilyen mesterkurzus kisebb csoportokban tud hatékony lenni, de biztosan rendkívül tanulságos a résztvevőknek, hatalmas inspirációt jelenthet a színészeknek, hallgatóknak egyaránt. Idén a mesterkurzusokat nagy mesterek munkamódszeréről szóló filmvetítésekkel egészítettük ki. Talán nem túlzok, ha azt mondom, színháztörténeti pillanat volt szeptember 27-én Anatolij Vasziljev nyílt kurzusa, hiszen az Uránia nagyterme megtelt fiatalokkal és rengeteg kérdést intéztek a Mesterhez. Reméljük, az orosz rendező hamarosan visszatér Budapestre és folytatódhat a megkezdett párbeszéd. Ahogyan a Színházi Olimpia egyik alapítója, a görög Theodórosz Terzopulosz is tartott tréninget színművészeinknek, hallgatóknak és fiatal művészeknek. A Dionüszösz visszatérése című workshop betekintést engedett egy nagy művész munkamódszerébe, ami után az Aiasz, az őrület című produkció valósággal letaglózta, megindította nézőinket. (Terzopulosz mester másik MITEM-re tervezett előadása, az Alarme betegség miatt elmaradt, de hamarosan újra eljön az athéni Attis Színház, és láthatja a magyar közönség.)

4. Idén 12 ország vett részt a Találkozón. Hova tovább? Mik a jövőbeni tervek a MITEM-mel kapcsolatban?
– A MITEM programjának összeállításakor törekszünk arra, hogy minél több ország színházi kultúráját megismerjük, de nem a mennyiség a döntő. Figyelünk az európai színházi élet jelentős személyiségeinek alkotásaira, ugyanakkor igyekszünk a fiatal generáció törekvéseit is bemutatni. Lehetőségeinkhez mérten mindig keressük a kapcsolatot távolabbi színházkultúrákkal is, az európaitól különböző játékhagyományokat is érdemes megismerni, hiszen sokszor ezek a több ezer éves hagyományokat őrző műfajok új lendületet, inspirációt adhatnak a kortárs alkotóknak. Természetes közegünk pedig Kelet- és Közép-Európa, a szomszédos országok színházaival keressük a partneri kapcsolatokat és a határon túli magyar színházak legjobb előadásai is mindig helyet kapnak a programban. A MITEM életében a legjelentősebb fordulat 2023-ban következhet be, amikor Színházi Olimpiává bővül és országos, régiós szinten valósul meg. Ennek az eseménynek a tapasztalatai biztosan át fogják alakítani a MITEM arculatát. Erről is beszélgetett egymással a MITEM-en egy jó hangulatú nyilvános találkozón Theodórosz Terzopulosz, Valerij Fokin, a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezetője.

5. Főszervezőként nehéz lehet választani, de azért mégis megkérdezem. Az idei programok közül melyik az a három, ami a legközelebb áll Önhöz? Melyik érintette meg a legjobban? Melyik az, amit mindenképpen ajánlana a nagyközönségnek?
– Jó csillagzat alatt zajlott idén a MITEM, csodálatos volt megélni, hogy amit elterveztünk, minden „megtörténik”, a közönség nagyon nyitottan, lelkesen fogadta az előadásokat, gyakori volt a bravózás, ováció, szűnni nem akaró taps. Öröm volt látni a fiatalokat a nézőtéren, idén sokkal többen jöttek el az előadásokra, nyílt próbákra, szakmai programokra. De ha az események közül ki kellene emelnem a szívemhez legközelebb állót, először Robert Wilson katartikus Oidipusz előadását említeném, a két nyílt próbával, ahol többségében fiatalok vettek részt és a nagyon jó hangulatú közönségtalálkozóval a társulat kiváló színészeivel. Felejthetetlen napok voltak! A második számomra fontos este a Bérczes László által rendezett Törőcsik Mari emlékest volt, a „Senkié és mindenkié”. A magyar színház- és filmművészet egészen kivételes egyénisége iránti tisztelet a legtermészetesebb módon hozta össze a magyar színházi szakma jeles képviselőit; az est utolsó műsorszáma, a Sztalker csoport fergeteges tánca utáni néma főhajtás egészen megrendítő, igaz pillanat volt. Harmadikként nem előadást, hanem Anatolij Vasziljev találkozását említeném a nyílt mesterkurzuson az Urániában a mintegy háromszász művészeti tanulmányokat folytató fiatallal. Ez a kíváncsiság, érdeklődés egy nagy Mester iránt erősítheti meg leginkább a bizodalmunkat a magyar színházi szakma jövőjében.