A magyar válogatásban a legjobb rövidfilmnek járó díjat Ferenczik Áron alkotása, a Szabó úr című film kapta, amely egy érzékek nélkül élő férfi különös életét mutatja be 19 percben. „A film több szinten működik: egyaránt közvetít erős személyes és társadalmi üzenetet, valamit erős politikai tartalmat is hordoz” – fogalmazott a zsűri, továbbá kiemelte az operatőri munka minőségét és a remek színészi alakításokat.
Ferenczik Áron 2011-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és televízió rendező szakán Enyedi Ildikó osztályában
A Lovas Nándor-díjat, a pitchfórum legjobb filmtervéért Deák Kristóf: A legjobb játék című munkája érdemeltet ki.
Deák Kristóf 2006-ban diplomázott gyártásszervezés szakon.
A zsűri külön kiemelte az élőszereplős szekcióban Szilágyi Fanni: Fehér farkas című alkotását a befogadóra tett erős hatásáért
Szerdától szombatig mutatták be a Toldi moziban a Friss Hús 4.0 rövidfilmfesztivál versenyprogramjába beválogatott magyar és nemzetközi rövidfilmeket. A végig teltházas fesztivál utolsó napján, vasárnap újra vetítették a magyar rövidfilmes blokkokat. A díjátadóra vasárnap délután került sor.
A március 30. és április 3. között megrendezett negyedik Friss Hús rövidfilmfesztivál vetítései szinte kivétel nélkül telt házasak voltak. A budapesti közönség figyelme mellett egyre nagyobb nemzetközi érdeklődés is övezte a fesztivált, ahol minden filmet angol felirattal vetítettek.
A magyar versenyszekció zsűri döntését vasárnap délután, a Toldi mozi nagytermében rendezett ünnepélyes díjátadón jelentették be. A zsűri tagjai Tomasz Sliwinski Oscar-díjra jelölt lengyel filmrendező, Marija Milovanovic, az Oscar-jelölő Vienna Independent Shorts filmfesztivál menedzsere és Szirmai Gergely videoblogger, filmkritikus volt.
A legjobb magyar animáció Bucsi Réka LOVE című, a szerelmet haikuszerű jelenetekben felvillantó, 14 perces lírai alkotása lett. „Egyszerűen csodálatos” – mondták a zsűri tagjai.