„A több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

A nemzeti összetartozás napja – a 2010. évi XLV. törvénybe foglalt hivatalos nevén: Nemzeti Összetartozás Napja – az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap Magyarországon, melyet 2010. május 31-én 302 igen, 55 nem és 12 tartózkodó szavazat mellett iktatott törvénybe az Országgyűlés. Az erről szóló Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről címet viselő törvényjavaslatot Kövér László (Fidesz) és Semjén Zsolt (KDNP) kezdeményezte. Az indítványt támogatta a Fidesz, a KDNP és a Jobbik frakciója, míg az MSZP ellene foglalt állást arra hivatkozva, hogy a javaslat „rontja Magyarország jó szomszédi kapcsolatait és nem szolgálja a határon túli magyarok érdekeit”. Az MSZP-ből 55-en a nem gombot nyomták meg, az LMP-ből 12-en tartózkodtak.

A Nemzeti Összetartozás Napjára, 2019. június 4-ére a Kossuth-díjas, énekes, zenész, zeneszerző Szarka Tamás közös éneklésre hívta Kárpát-medence iskoláit, közösségeit. A dal idén is fölcsendül Kárpát-medence-, és világszerte, mindenütt, ahol magyarok élnek. Hallgassuk meg, énekeljük mi is:

https://www.youtube.com/watch?v=kzalcg5V4OY

Mit jelent a Nemzeti Összetartozás Napja? 

A nemzeti összetartozás és ennek megünneplése számunkra eddig formaság volt, egy újabb megemlékezés, amit meg kell hallgatnunk, végig kell ülnünk. Nem bántuk, mert legalább addig sem volt tanítás, de nem sokat jelentett nekünk. De úgy érzem, számunkra most valami megváltozott, átértékelődött. Miért? 

Osztályunk, a Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7.a osztálya május 23. és 26. között négy napot tölthetett Erdélyben a „Határtalanul” program keretén belül. Többen közülünk most léphették át először az országhatárt. Nem akarok mindent felsorolni, hogy hol jártunk, és mit láttunk. Másról szeretnék beszélni. Az érzésekről. 

Ahogy haladtunk autóbuszunkkal, jöttek a kisebb-nagyobb falvak, városok. Határukban román nyelvű várostáblák, de mindegyik alatt ott volt a régi magyar neve: Luduş–Marosludas, Huedin–Bánffyhunyad, Odorhei–Udvarhely. Hiszen ezek régen magyar vagy zömében magyarlakta települések voltak. 600 km-t haladtunk, nyolc órát utaztunk, és ez még mindig Erdély volt, amit Trianon után elcsatoltak. Idegenvezetőnk, Koppány elmesélte, hogy ezekben a városokban ma már több a román lakos, mint a magyar. Minden városhoz, faluhoz köthető volt valaki, akiről tanultunk történelemből vagy magyarból. Kolozsvár – itt született Mátyás király, Farkaslaka – Tamási Áron sírja, Segesvárnál tűnt el Petőfi. Itt mindenhol a múltat idézte valami. 

Aztán több száz km-re a magyar határtól elértük Hargita megyét. És hogy ez miért más, miért érdekes? Ez az a megye ahol még ma is csak magyarok élnek. Magyar iskolába járnak a gyerekek, románul alig értenek. Itt mindenki ránk mosolygott, itt mindenki nyugodt, kedves és barátságos volt. Örültek nekünk. Mindenhol őrzik a hagyományokat, melyek nálunk Magyarországon el-eltűnőben vannak. 

A házaknál kemencében sütik a ropogós kenyeret, házilag készült sajtokat kóstolhatsz, a hegyi falvakban az út menten árulják a gombát, epret, áfonyát és mézet. Kristálytiszta patakok zúgnak mindenhol, itt még vadon élnek a farkasok és medvék. Reggel és este vonul a gulya és a nyáj. Sok-sok olyan dolog, amit nálunk már csak ritkán látunk. 

Megértettük, hogy egy olyan országban, ahol a mi népünk a kisebbség, sokkal jobban, erősebben és többet kell tenned ahhoz, hogy fennmaradhass, hogy magyar maradhass. 

Nekünk magyarnak lenni természetes, legtöbbünk erről még soha nem gondolkodott el. Erdélyben a magyarok büszkék magyarságukra, mi pedig legyünk büszkék rájuk, akik lassan száz éve őrzik hagyományaikat-hagyományainkat és történelmünk egy részét. 

A határ két oldalán két ország – de egy nép: magyarok vagyunk. Egy nemzet. És ezt meg kell őrizni. Nekünk is és nekik is. Ma már nekünk valami ilyesmit jelent a Nemzeti Összetartozás Napja. 

(Markó Anna, 7. osztályos tanuló)