Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját

Ebből az alkalomból beszélgettünk Baska Barbara operatőr, grafikus oktatónkkal, akinek megjelent Deus ex machina című haiku verseskötete, melyet az intenzív osztályon megélt élményei ihlették. Covid héthónapos terhesen, autóbaleset nyolchónapos terhesen, epehólyagműtét, a műtétet követően tüdővérzés, majd tizenkét nap az intenzív osztályon… Baska Barbara verseskötete a szerző saját fotóival kiegészülő, rövid haikukban elmesélt történet fizikai szenvedésről, […]

Ebből az alkalomból beszélgettünk Baska Barbara operatőr, grafikus oktatónkkal, akinek megjelent Deus ex machina című haiku verseskötete, melyet az intenzív osztályon megélt élményei ihlették. Covid héthónapos terhesen, autóbaleset nyolchónapos terhesen, epehólyagműtét, a műtétet követően tüdővérzés, majd tizenkét nap az intenzív osztályon… Baska Barbara verseskötete a szerző saját fotóival kiegészülő, rövid haikukban elmesélt történet fizikai szenvedésről, félelemről, reményről, az anyává válás és a gyógyulás csodájáról.

Fotó: Fischer Zoltán

Nagyapja, Rényi Tamás filmrendező, édesapja, Baska József festőművész, édesanyja, Rényi Katalin festőművész, testvére, Baska Balázs grafikusművész. Művész szülők mellett felnőni kegyelmi állapot. Mit adott Önnek gyerekként az a kultúrkörnyezet, amit a szülei, s az ő szakmai és baráti köre képviselt?

Az, hogy ez kegyelmi állapot volt vitathatatlan. Roppant inspiráló közeg az, ami engem, illetve minket a testéreimmel a születésünk pillanatától körbevett. Ha csak azt említem, hogy gyerekként felnéztünk az otthonunk falaira, csupa remekművekkel szembesültünk. A legkülönfélébb nézőpontokat és művészi világokat képviseltek ezek a képek. Folyamatosan úton voltunk szüleinkkel Európában és a világban, kétéves koromtól állandó látogató voltam a Velencei Biennálékon. Minden elérhető seregszemlén és nagy kiállításon családostól jelen voltunk. Hozzá kell tennem, célként sosem volt kitűzve tudatosan, hogy művész legyek, sőt, sokáig dacosan ellenálltam ennek. Olyannyira, hogy sokáig biológus szerettem volna lenni. Ezt a komoly tervet az húzta keresztbe, hogy egyszer leültem rajzolni, és ment. Ráadásul még szerettem is. Rajzolás után a számítógép, majd a kamera kerített hatalmába.

Felnőttként, édesanyaként van-e olyan aspektusa a gyerekkorának, amit csak ennyi idő távlatából ismert fel?

Érdekes kérdés… Visszatekintve pontosan látom, hogy gyerekkorom minden perce milyen finoman épült be a belső világomba, ahonnan aztán felnőttként fogalmazom meg saját világomat hol képben, hol verbálisan. Természetesen ezeket az alapokat a tanulmányok ki tudták egészíteni, de a lényeg mégis csak az alapokon van, amit úgy kaptunk meg otthon, hogy észre sem vettük, csak a birtokunkba kerültek. Magam is igyekszem ezeket az alapokat finoman átadni egyelőre nagyobbik fiamnak. Természetesen egyikőjük felé sem elvárás, hogy művészekké váljanak, bár nagyon boldog lennék, ha mégis. Nem tudom mit hoz a jövő, de, ha értékelik a körülöttük lévő művész közeget, ha értik majd ennek a világnak a mozgatórugóit, már boldog leszek.

2022-ben embert próbáló időszakon ment keresztül, ahol az élete volt a tét. Az átéltek milyen irányba sodorták? Bár ilyen helyzetben nem feltétlenül a művészi fejlődésében gondolkodik az ember, Önnek mégis sikerült egy új műfajban újat letenni az asztalra. Miért éreztre fontosnak, hogy az intenzív osztályon haiku formában rögzítse a történteket?

Pont azért, amit említett, az életem volt a tét. Ilyenkor sok minden megfordul az ember fejében, az enyémben az is, hogy ha esetleg elvesztem a csatát, addig míg harcoltam, hitelesen legyen rögzítve a folyamat. Mivel beszélni a lélegeztetés miatt nem tudtam, nem maradt más eszköz a kezemben, csak az írás. Régen foglalkozom már ezzel a műfajjal, nem is volt kérdés, hogy ebben a műfajban kezdem el a velem történteket megfogalmazni. A másik indokom az volt, hogy míg azon járt az agyam, hogy a haikuk „tökéletesek” legyenek, addig sem gondoltam a tétre, ami azért dermesztő volt. Terápia volt, amit megtehettem magamért, ami miatt nem éreztem magam teljesen tehetetlennek.

Maga a haiku műfaja igen tömör és rendkívül pontos fogalmazásra kényszeríti az alkotót. Ez a forma arra is tökéletes volt, hogy természeténél és szabályrendszerénél fogva távolságot tartasson az alkotó és az épp átélt trauma közt?

Pontosan. Dokumentalista és egyben elvont forma, ami rendkívül nyers is. Ez a bizonyos „nyersség” volt az, ami távolságot tartatott velem. El lehetett lépni a helyzetemtől, ami óriási segítség volt akkor és ott. Bár nagyon érdekes az, hogy mindazzal, amit most elmondtam akkor nem voltam tisztában. Csak csináltam, mert nem tehettem mást. Később azért detektáltam, hogy ez tulajdonképpen öngyógyítás volt.

Ha az ember felmenői jelentős művészek, hogyan találja meg a művész a saját, autonóm megszólalási, fogalmazási hangját? Honnan lehet abban biztos, hogy amit megfogalmaz az valóban az ő saját egyedi hangja?

Ez azért bonyolult kérdés, mert azt hiszem, nem az a legnagyobb kihívás abban a helyzetben, hogy az ember elkezdje a maga útját járni, hanem az, hogy megmutassa azt. A most megjelent haiku kötet azért is fontos, mert most először szabadult ki a szellem a palackból. Régóta írok már, de közönség elé tárni még nem volt bátorságom.

A kötet címe – Deus ex machina – számomra nagyon beszédes. Jelentése: Isten a gépből/ Isteni beavatkozás. Ha csak a címet nézem arra következtetek, hogy a gyógyulását Isteni csodának éli meg. Jól érzem?

Igen. A hatalmas tanulsága a történetemnek az, hogy az emberrel bármi megtörténhet, holott az ember úgy tekint magára, hogy az abszurd borzalmak nem történhetnek meg vele. Sajnos megtörténhetnek. A másik rácsodálkozásom az volt, hogy Isten az orvosok által beavatkozik. Olyan tudást adott az embernek, amivel generációk sorsát befolyásolják. Megment életeket, és ezzel egy sor olyan ember születik meg, akik egyébként nem születhetnének meg. Az orvosok a gyógyítással nap mint nap a végtelent indítják útjára, s ez engem lenyűgöz.

Ebből rendkívüli életeseményből született egy új műfajban egy új alkotás. Tervezi a történteket vagy operatőri vagy filmrendezői eszközökkel is elmesélni?

Abszolút. Már 2020-ben tervben volt egy film, amiben arról meséltem volna, hogy milyen csodálatos hivatás is az orvosi pálya. A Covid miatt meghiúsult, nem is a figyelem terelődött el róla, hanem a kórházakban lehetetlenné vált a forgatás. Most már lazultak ezek a szigorú szabályok, s hamarosan talán ez a film is megszülethet.

B. Török Fruzsina