Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Ide tartozom – Nyári Akadémia 2022.

Sikeresen zárult a II. Nyári Akadémia Debrecenben, mely közösségépítő erejével összekovácsolta az első évfolyamot. Bővülő cikkünkben a Nyári Akadémia élményeit személyes beszámolókkal mutatjuk be. Rigó Mária, első éves színművész próza hallgató:“Úgy gondolom, a Nyári Akadémia egy olyan hely és időtöltés, amelyre mindig örömmel és boldogan tekint vissza az ember. Ezalatt a pár nap alatt – […]

Sikeresen zárult a II. Nyári Akadémia Debrecenben, mely közösségépítő erejével összekovácsolta az első évfolyamot. Bővülő cikkünkben a Nyári Akadémia élményeit személyes beszámolókkal mutatjuk be.

Rigó Mária, első éves színművész próza hallgató:

“Úgy gondolom, a Nyári Akadémia egy olyan hely és időtöltés, amelyre mindig örömmel és boldogan tekint vissza az ember. Ezalatt a pár nap alatt – amit együtt töltöttünk elsős hallgatók, felsőbbévesek, szervezők, tanárok – egy olyan barátságos légkör alakult ki, mely a későbbiekben ösztönző lesz, hiszen egymást segítve kell majd együttműködnünk, fejlődésünkben szükségünk lesz mindenki támogatására. 

A tábor ideje alatt osztályszinten és évfolyamszinten is összekovácsolódtunk, köszönhető ez a rendkívül összeszedett programoknak. Az egyetemi oktatók, szervezők, egy pillanatra sem engedték, hogy mi hallgatók búnak hajtsuk fejünket. Programok után programok következtek, reggeltől késő délutánig, estig, tréningek, múzeumok látogatása, kulturális események, Hortobágy, Nagyvárad, csapatépítő foglalkozások, mindezeken egy percünk sem volt unatkozni. 

A hangulat szenzációs volt minden este a sörpadoknál, de a várva-várt záróparty a víztoronynál olyasfajta érzelemdús gondolatot vetett fel bennem, hogy jó helyen vagyok, én ide tartozok, és még nagyon szeretnék maradni, ameddig csak lehet.”


Szalay Ágnes, másodéves zenész-színművész hallgató:

“Tavalyi évben – mint gólya – nem vettem részt a Nyári Akadémián, viszont idén ezt bepótolhattam, egyszerre lehettem segítő, csoportvezető és táborozó is. 

Nagy élmény volt számomra, hogy mindenki – a felsőbb éveseket és tanárokat is beleértve – nyitott, közvetlen volt. Úgy gondolom, hogy emiatt is alakulhatott ki jó kapcsolatunk nemcsak a diákokkal, hanem az egyetem tanáraival és munkatársaival is. 

Számomra a legnagyobb élményt a záró este jelentette, amikor pár osztálytársammal egy „mini koncertet” adtunk. Bár nem volt lehetőségünk előtte kellően felkészülni, nem  éreztem izgalmat, hogy elrontom, nem féltem attól, hogy leszólnak, mert úgy álltam hozzá, hogy ez nem egy koncert, hanem egy örömzenélés a tábor minden résztvevőjével. És a csodálatos az, hogy tényleg ez történt. Akikkel egy hetet töltöttünk, azok ott álltak a színpadnál és felszabadultan velünk együtt énekelték a dalokat. 

Ez nekem egy olyan élmény, amit nem fogok elfelejteni, és ezt főleg a jelenlegi elsőéveseknek köszönhetem.”


Csizmadia Máté Noel, elsőéves mozgókép-, film- és televíziórendező szakos hallgató:

“Olvasom társaim gondolatait a Nyári Akadémiáról, és saját magam érzelmeit vélem felfedezni bennük. Számomra ez az egy hét szakmailag és lelkileg is egy nagy találkozás volt, családdá válásunk kezdő akkordja. Olyan társakra leltünk, akiket ugyanazon rugók mozgatják, akikkel lehet beszélni filmről, színházról, költészetről, zenéről, életről.

A nívós szakmai előadások után – habár nem volt időnk kipihenni a fáradalmainkat – lelkileg mégis mindig feltöltődtünk. Egyik legnagyobb élmény számomra Hortobágy volt, ahol a kulturális sokk mellett alkalmunk volt belekiáltani a végtelenbe. Csodás volt érezni azt, ahogy egyszerre több, mint száz ember értette meg, hogy mit jelentett Petőfinek az Alföld, a végelláthatatlan puszta.
Mint leendő film-és televízió rendező hallgató, hatalmas élmény volt számomra Káel Csaba és Lajos Tamás által tartott beszélgetés, amely egyfajta ösvényt, járható, és járandó utat mutatott meg számunkra – mindezt megkoronázta az utána tartott filmvetítés.

A táborzáró party, amelyről már előttem Marika is beszélt, elhozta a révbeérést, a családba való megérkezést. Nálam ez az „Iszom a bort” című szám közben jött el. Szóval helyben vagyok, és a dalszövegével ellentétben én megpróbálom, illetve, ahogy érzem az évfolyamunk megpróbálja majd keresztül érni, ha nem is a világot, legalább a hazáját.
Végül Vidnyánszky Attila utolsó napon elhangzott gondolatával búcsúzom: „Legyetek szabadok, éljetek szabadon, és akkor minden rendben lesz!”


Szücs Bernadett, első éves televíziós műsorkészítő szakos hallgató:

“Bár már egy hete véget ért a Nyári Akadémia, még mindig nehéz rendszereznem a gondolataimat, a családom, a barátaim számára is érthető formában szavakba önteni az élményeimet és az érzéseimet.

Kíváncsiság, őszinteség, csoda, szabadság, szakmai profizmus, összetartozás, Hortobágy, naplemente, csillagnézés, Reptér, Csókkirály, nyitott szívek, ragyogás, boldogság, otthon, szeretet, hála – egy kis ízelítő abból, mit rejt a levakarhatatlan mosoly az arcomon. Számomra a számos örök emléket adó program mellett a legnagyobb ajándék a csupa-csupa értékes és nagyszerű emberből álló közösség, amibe belecsöppentem. Felemelő érzés ennyire szabadon, önazonosan, az ítélkezéstől való félelem nélkül létezni, gondolkodni és alkotni. Azt hiszem, hazaérkeztem.”


Hostyinszki Máté első évfolyamos színművész hallgató:

“A Nyári Akadémia programjai során volt lehetőség az ismerkedésre, közösségi életre, amit aztán tovább mélyítettek az esti-éjszakai csapatépítő időtöltések. Ilyen volt példaképp a közismert ‘felelsz vagy mersz’ játék, hajnalig tartó beszélgetésekkel kiegészítve.

Emlékezetes pillanatok voltak a csoportmunkák, ahol a négy csapatnak olyan feladatokat kellett teljesíteni, mint például zászlókészítés, induló írás, amelyek az utolsó napon prezentálásra kerültek a záróbulin. Már az ötletelés, illetve a próba folyamata is különleges élménynek bizonyult. Csapatommal, a Krák & roll-lal este 11-kor jó hangulatban, félmeztelenül koreográfiát összerakni igazi életérzés volt! Mondanom sem kell, hogy a bemutatón elsöprő ováció fogadta a ‘haka’ stílusú feláldozós produkciót.

Összességében rengeteg legendás történet született azon a bizonyos Akadémián.”

Remélve, és bízva állítom: izgalmas éveink lesznek együtt!


Boda Ábel másodésves televíziós műsorkészítő hallgató:

“Egy felejthetetlen debreceni nyár emlékeit idézem fel, amely az örömteli órákról, a fergeteges programokról, a vidám beszélgetésekről és az alkonyattól pirkadatig tartó Rock ’N Rollról szólt. Már szombat este, a Debrecen – Kecskemét mérkőzésen (melynek végeredménye 1:1 lett, Debrecen javára) érezhetővé vált, hogy remek hétnek nézünk elébe. Pár órával később, a Bor és Jazz pikniken, kezdett a társaság csapattá érni. A Nagyerdő szívében elért bennünket a forró nyári este, és a New Orleans világát idéző zene hatására, tudatosult bennünk, hogy érdemes volt eljönni, hiszen már a nyitónapot követően, úrrá lett rajtunk az önfeledt jókedv.

„Lenn az alföld tengersík vidékin / Ott vagyok honn, ott az én világom / Börtönéből szabadúlt sas lelkem, / Ha a rónák végtelenjét látom.” Eszünkbe juthattak e sorok, amikor másnap délután kiszálltunk a lovasszekerekből és szemünk elé tárult a végtelen Hortobágy. Az ország minden pontjáról érkezett – színművészetis és kaposvári – hallgatókkal, varázslatos órákat töltöttünk a puszta közepén, a vég nélküli síkságon. Megkóstoltuk a magyar konyha legízletesebb alföldi gyöngyszemét, a slambucot, és a kulináris élvezetek mellett, derünket tovább fokozta a zenekar, amely sötétedésig játszotta a talpalávalót. A távolba meredő gémeskút, a vágtázó ménesek az áttáncolt éjszakák, és a leírhatatlan hangulat sokáig fog még futni, emlékeink mozijában.”


Lénárt Judit elsőéves televíziós műsorkészítő szakos hallgató:

“Amikor elindultam a Nyári Akadémiára, rettenetesen izgultam, hiszen tudtam, hogy azok az emberek, akiket a hét folyamán megismerek, végig fogják kísérni az egyetemi éveimet. Azonban amint megérkeztem, ez a stressz elillant, egyből megmagyarázhatatlan nyugalmat és biztonságot éreztem, mintha a körülöttem lévőket már ezer éve ismerném. Az első napon meg is kérdezték tőlem, hogy szervező vagyok-e, amiért ilyen lazán üldögélek az ebédlőben. Furcsa érzés volt olyan közegbe csöppenni, ahol hozzám hasonló érdeklődési körrel és világlátással rendelkeznek. A közös programok egy hét alatt összekovácsoltak minket, különösen a hortobágyi kirándulás, ami egy fordulópontot jelentett a Nyári Akadémián. A puszta közepén, távol mindentől, a csillagok alatt olyan különleges energiák szabadultak fel, melynek hihetetlen közösségépítő ereje van.
Egy hét alatt rengeteg új impulzus ért, amit a mai napig igyekszem feldolgozni, és, amiből remélem, hogy az elkövetkező három évemben sem lesz hiány.”


Nyári Akadémia 2022.

 Immáron második alkalommal 2022. augusztus 5. és 12. között került megrendezésre a Színház- és Filmművészeti Egyetem Nyári Akadémiája. A tábor fő célja az első évfolyamos diákok és az osztályvezető tanáraik megismerkedése, összehangolódása volt, számos változatos programelemmel tűzdelve. A hét során az egyetem vezetésével, oktatóival, felsőbb éves hallgatóival és a szervezőkkel kiegészülve a mintegy 140 fős közösség megismerhette Debrecen város kultúráját, nevezetességeit, városi életét. 

A hét során különleges élményekben gazdagodhattak a hallgatók, hiszen kivételes időutazásban volt részük Hortobágyon, ahol betekintést nyerhettek a hamisíthatatlan pásztorkultúrába. A Nemzeti Park pusztára szervezett programjaival megelevenítette, bemutatta a népszokásokat, a helyi gasztronómiát, az állatvilágot. A hortobágyi táj egy egyedülálló naplementével köszönt el a táborozóktól. 

A hét egyik legértékesebb napja a nagyváradi kirándulás volt, ahol egy kiadós városnézés után Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök az egyházmegye Püspöki Palotájába invitálta az Akadémia résztvevőit. Nagyvárad kulturális örökségének meghatározó része a Szigligeti Színház, melynek kulisszái mögé tekinthettek be hallgatóink, szakértő oktatók és a helyi színházi vezetés közreműködésével.

Az Akadémia valamennyi napját szakmai előadások és tréningek tűzdelték. Nagy érdeklődéssel vettek részt a hallgatók Vidnyánszky Attila alapítványi elnök foglalkozásain, valamint elsöprő sikert aratott Káel Csaba kormánybiztos és Lajos Tamás producer előadása és az azt követő premier előtti filmvetítés.

Fotók: Schwarczenberger Ludván Gyöngyi, László-Gulyás Dóra