2013 szeptemberében indult először rendezőasszisztens osztály az SzFE-n. Csizmadia Tibor tanítványai idén már végzősök. Doma Petra és Magócs Nikolett meséltek a 7óra7 sorozatában.
Milyen darabokban/színházban dolgoztál eddig és hogyan kerültél bele a produkcióba?
DP: A suli első félévében még csak nagyokat pislogtam, hogy milyen furcsa hirtelen az elméleti, a színháztörténészi oldalról átcsöppenni a gyakorlatiba. Aztán 2014 januárjában én készítettem az egyik interjút, amely bemutatta a végzős fizikais osztályt, s ennek köszönhetően ismerkedtem meg Simányi Zsuzsannával. Nagyon tetszett, amit addig csinált, és épp akkor kezdett készülni a diplomarendezésére, így rákérdeztem, hogy szüksége van-e asszisztensre. És volt. Így kerültem bele az egyik osztálytársammal, Vajdai Veronikával aHotel Láv című produkcióba, amely elsősorban vakoknak és gyengénlátóknak készült. Mivel civil szereplőkkel is dolgoztunk, ez egy két és fél hónapos próbaidőszak volt, de elképesztően izgalmas, minden percét élveztük. Ennek a darabnak az író-dramaturgja volt Kelemen Kristóf, aki nyáron tervezte bemutatni saját darabját Zsámbékon, és felkért minket Verával, hogy legyünk ott is asszisztensek, mi meg örömmel vállaltuk. Az egy nagyon kemény próbafolyamat volt. Egy hónap alatt raktuk össze a Sok alvó-t, 9 színésszel, akik vagy 30 szerepet játszottak. De nagyon jó volt ez is, szuper kis csapat kovácsolódott össze ott kinn a pusztában. Az idei évadban dolgoztam a Kortárs Drámafesztiválon, majd decembertől, hogy lássam, mi történik egy kőszínházban, a Centrál Színház gyakornoka voltam Vándor Veronika mellett a Gigor Attila rendezte Leenane szépe előadásban. Itt ugyan kevesebb feladatom volt, de rengeteget tanultam, és mindenki nagyon segítőkész volt velem. Jelenleg pedig a Katona Kamrában Kovács D. Dániel rendezésében, a Cukor Kreml című produkció súgója vagyok. Ez most egy új szerepkör, amely óriási összpontosítást igényel a próbák minden egyes percében, de nagyon élvezem. Utána azonban nem tudom mi lesz.
Melyik volt a legizgalmasabb helyzeted egy próbafolyamat során?
DP: Húú, hát mindhárom befejezett folyamat nagyon eltérő volt és izgalmas úgy összességében. Inkább olyan kiemelkedő pillanataim vannak, amelyek másoknak nem valószínű, hogy izgalmasak, de én nagyon odavoltam értük. A Hotel Láv-ban szerettem a tréningeket, de az is egy jó nap volt, amikor beköltöztünk az előadás helyszínére. A Sok alvó-ban emlékezetes az egész zsámbéki lét a maga küzdelmeivel, ehhez képest a Centrál nagyon nyugis volt. De a Leenane alatt szövegeztem először színésszel – ez új élmény volt – és talán a legmókásabb a világítás nap volt, amikor Vándor Veronikával mi jártuk le az egész darabot, hogy be tudják állítani a fényeket. De mindhárom bemutató előtt megvolt az az édes bizsergés, az izgalom és feszültség az előadásáért, a színészekért. Legbelül tudtam, hogy minden rendben lesz, de azért kellenek azok a pillangók a hasba.
Melyik volt a legnehezebb helyzeted?
DP: Zsámbékon, amikor megtudtam 3-4 nappal a premier előtt, hogy nem lesz világosító és nekem kell csinálni az egészet. Akkor eléggé megijedtem, mert még sosem csináltam ilyet, de hamar belejöttem és a végére nagyon élveztem, azóta is szívesen csinálom, ha kell.
Mit tanultatok az egyetemen? Mennyiben segítette a képzés a későbbi munkátok?
DP: Sok különböző óránk volt, melyeknek egy része a színház elméleti oldalát, míg a másik a gyakorlatit célozta. Így például a színháztörténet vagy dramaturgia mellett próbavezetést, színpadtechnikát és súgást is tanultunk. De a gyakorlati óráink is többségében az iskolapadban zajlottak, ahol ugyan több praktikus technikát és az alapokat is sikerült megismernünk, de az igazi tanulás és tapasztalatszerzés számomra a gyakorlati munkáim alatt zajlott, zajlik még most is. A képzés mindenképpen segített abban, hogy bekerüljünk a színházi vérkeringésbe, részt vehessünk különböző próbafolyamatokban és személyesen éljük át, hogyan jön létre egy előadás. Az a nagyon nagy kérdés, hogy lesz-e lehetőségünk bennmaradni ebben a vérkeringésben.
Melyik színházi forma áll hozzád a legközelebb, melyikben tudod elképzelni jobban a jövőd?
DP: Mindegyik produkció amelyekben dolgoztam, nagyon eltérő és más volt, így sokféle tapasztalatot gyűjtöttem. Őszintén, nem tudok választani, hogy független vagy kőszínház. Mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya, mindkettő tud csodás és borzasztó munkahely lenni. Eddig nekem szerintem mázlim volt, hogy csupa jó helyre kerültem.
Mit szeretsz az asszisztensi munkában?
DP: Talán az állandó kettősséget. Imádom a pörgést, hogy az is ér, ha kis búgócsiga vagyok, de mellette bizonyos helyzeteket nagyon higgadtan kell kezelni. Meg, hogy egyszerre vagy kívül és belül az előadáson. Végigkíséred az egész „születését”, mindenkit ismersz, mindenről tudsz a színpadon és a színfalak mögött is, majd nézed kívülről a végeredményt, miközben pontosan tudod, hogy mi van mögötte – ez fantasztikus érzés.
Milyen darabokban dolgoztál eddig, és hogyan kerültél bele ezekbe a produkciókba?
MN: A Katona József Színházban két produkcióban is részt vettem, az egyik a Kovács D. Dániel rendezte Üvegfal mögött című előadás, a másik a Dömötör András készítette M/S volt. Ahogy ezekkel a produkciókkal találkoztam, az külön kaland. Mivel az egyetem előtt eltöltöttem egy évet a Katona József Színház Ifjúsági Programjában (IP), ezért amikor az első félévben mindenki nekiindult a gyakorlati munkának (ami akkor még nem is lett volna kötelező), én felkerestem Végh Ildikót, aki az IP vezetője, és egyben dramaturgként dolgozik a Katonában. Az külön szép volt az egészben, hogy Ildi volt a dramaturgja annak az előadásnak, amit Kovács D. Dániel, az akkor épp negyedéves rendezőhallgató készített a Sufniban, akit akkor még nem ismertem személyesen. Ildi közbenjárásának köszönhetően kerültem bele abba a próbafolyamatba. Később Fejes Vera – aki azÜvegfal mögött-ben súgóként és asszisztensként dolgozott – megkérdezett, hogy nincs-e kedvem Dömötör András rendezésében is részt venni. Örömmel elvállaltam, hiszen tudtam, hogy más asszisztensi munkám ebben a félévben úgysem lesz. Így kerültem bele a M/S csapatába, amelyiknek egyik részét ekkor már ismertem, a többiekkel pedig a munka során ismerkedtünk meg.
A harmadik produkció, amiben dolgoztam,
A teljes cikk: http://7ora7.hu/hirek/bugocsiga-es-jackpot
