SZÍNHÁZI NEVELÉS
címmel 300 órás szakirányú továbbképzési szakot indít.
A színházi nevelés szakirányú továbbképzés a színházművészet és a pedagógia közös alkotói és tudományos területeire fókuszálva olyan, elsősorban tanári szaktudást nyújt, mely a hagyományos pedagógia eszköztárát bővítve a művészeti nevelés kreatív technikáival ismerteti meg a hallgatókat.
Az Egyetem elméleti és gyakorlati oktatóinak irányításával a hallgatók a drámapedagógia, a dramaturgia, a dráma- és előadás-elemzés, a színpadi látvány, a művészi beszéd, a színészi játék legfontosabb kérdéseivel szembesülnek, kipróbálják magukat színészként, produkciók rendezőjeként, írójaként, de színházi szakíróként is. Elméleti ismereteiket bővítik és rendszerezik, a gyakorlati tárgyakban kreatív képességeiket (íráskészség, vizualitás) fejlesztik, ismereteik későbbi sikeres alkalmazásához a drámapedagógiai tárgyak segítik őket. A kurzus célja, hogy saját alkotói adottságaikkal tisztába jött, speciális tudással bíró és módszertanilag felkészült szakembereket képezzen, akik szerzett ismereteiket a színházi nevelés bármely területén sokrétűen hasznosíthatják.
Az oktatók az egyetemünkön tanító tanárok közül kerülnek ki, többek közt: Csizmadia Tibor, Győrei Zsolt, Hegedűs D. Géza, Huszti Péter, Karsai György, Kiss Csaba, Nánay István, Ságodi Gabriella; a drámapedagógiai tárgyakat Golden Dániel, Keresztúri József, Perényi Balázs és Tóth Miklós tanítják.
A képzés időtartama: 2 félév
A képzést kéthetente pénteken és szombaton tartjuk az Egyetem épületeiben. Két félév sikeres elvégzése, a szakdolgozat leadása és megvédése valamint a szakmai gyakorlat teljesítése után a hallgatók oklevelet kapnak.
Az oklevélben szereplő szakirányú végzettség: színházi szaknevelő
A képzés kezdete: 2016. február
A képzés díja: 170 000 Ft/félév
Nyilvántartási szám: OH-FHF1715-412009
A képzés szakfelelőse: Dr. habil. Győrei Zsolt egyetemi docens
Felvételi követelmények:
· alapszakon szerzett oklevél a következő képzési területek valamelyikéről: bölcsészettudomány, tanárképzés, művészet, művészetközvetítés, pedagógusképzés
· a jelentkezők felvételi beszélgetésen vesznek részt
· diplomamásolat
· fényképes szakmai önéletrajz
· 3 db igazolványkép
· 4 000 Ft jelentkezési díj befizetését igazoló bizonylat
· amennyiben a képzést a munkáltató fizeti, munkáltatói hozzájárulás
A jelentkezési díj befizethető:
· banki átutalással vagy
· postai csekken az Egyetem alábbi számlaszámára:
10032000-01493270-01110009.
A közlemény rovatban kérjük feltüntetni: Színházi nevelés 2016
A képzés csak megfelelő számú jelentkező esetén indul!
A jelentkezési lapot és mellékleteit személyesen vagy postai úton a következő címre kérjük megküldeni:
Színház- és Filmművészeti Egyetem Oktatásszervezési Osztály
1088 Budapest, Vas u. 2/C
A borítékon szíveskedjenek feltüntetni: Színházi nevelés 2016.
Jelentkezési határidő: 2016. január 15.
A képzés tervezett kezdete: 2016. február 8.
További információ:
SZFE Oktatásszervezési Osztály
Sziopisz Mária
telefon: (06-1) 411-2919
e-mail: sziopisz. maria@szfe.hu