A Színház és Filmművészeti Egyetem munkatársai által írt levéllel búcsúzunk Lendvai Zoltántól, akit 42 évesen, váratlanul ért utol a halál.

Levél a közvetlen munkatársaktól:

Szó bennszakad, hang fennakad, /Lehellet megszegik. – (Arany János: A walesi bárdok)

Drága Zoli!

A fenti Arany János sorok jutottak eszembe, mikor tegnap délután értesültem, hogy örökre lehunytad szemed. Teljes döbbenet és néma csend, hogy már nem Vagy közöttünk. Korán volt ez még Zolikám, még nagyon korán, hisz fiatalember voltál csak 42 éves, de az égiek így akarták sajnos, nem tudunk, mit tenni. De én nem szeretnék múlt időről beszélni, Te még mindig élsz emlékeinkben, az enyémben biztosan – mindörökre. Hallom jellegzetes hangodat, mikor felvetted a telefont s kérdeztem van-e valami posta a Szentkirályiból a Vasba. Persze ezek röpke percek voltak napközben, de amikor már este, 5 és 6 óra között mentem, akkor többet beszélgettünk. Miről? Hát az életünk eseményeiről, családról, gyerekeinkről, a hétköznapjainkról. Nevettünk és szomorkodtunk, ahogy az élet hozta. Mindig nagyon kedves és segítőkész voltál, bocsánat Vagy és ezért szerettünk is.

De szeretnélek emlékeztetni egy nekem tett ígéretedre, s az valahogy feledésbe merült, igaz én sem forszíroztam. Mutattál nekem egy Magad készítette szerkezetet, amelyet éjjeli lámpa helyett használtál, hogy ezzel mennyi sok áramot lehet spórolni, fillérekbe kerül és csinálsz nekem is egyet. Most elérkezett az IDŐ!

Zolikám, könyörgünk, csináld meg nekünk azt a kütyüt és küldj FÉNYT onnan föntről le nekünk ide, annyira szükségünk van rá mostanság. És ha, megjön, tudni fogom, fogjuk, hogy ez Te voltál.

Búcsúzunk Zoli. Ég Veled! Nyugodj békében!

Nagy szeretettel

Jómagam Adrienn, s a csapat: a Rezső, Misi, Ricsi, Marika, Szalai Laci, Sziopisz Mari, Kriszta, Miklós és a Gábor a Budavári, a portás kollégád, Tibor, Robi és a Kovács Levente és Mészáros Sanyi.