2013. július 15-28. között màsodik alkalommal került megrendezésre az olaszországi Sienában a Playing Identities kéthetes nyári egyetem a Sienai Tudományegyetem, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem, a londoni Central School of Speech and Drama, valamint a PWST Wroclaw szervezésében.
Az SZFE részérôl Pájer Alma, Horváth Alexandra, Barna Zsombor, Kovàcs Domokos, Csiby Gergely hallgatók vettek részt a programban. Az SZFE két delegált oktatója Dömötör András és Widder Kristóf volt, ők 3-3 napos workshopot tartottak a résztvevő diákoknak.
A program az EACEA Lifelong Learning Program tàmogatàsàval valòsult meg. A magyarorszàgi oktatòk kiutazàsàban a Ròmai Magyar Akadémia támogatta az SZFE munkàjàt. Köszönjük.
Horváth Alexandra beszámolója:
2013. július 14-én hajnalban találkoztunk a Ferihegy 2B terminálon. Nagy izgalommal vártam életem első repülését, természetesen az ablak mellé ültem, hogy minél többet lássak a tájból és jó mélyre raktározzam a felszállás pillanatát. Másfél óra után megérkeztünk Milánóba, ahol egy kedves férfi várt minket a feleségével, ők vitték el a csapatot Sienáig.
Az első nap felfedeztük a várost, megettük az első olasz pizzánkat, este pedig találkoztunk az angol és a lengyel diákokkal. Michele, a szervező körbevezetett minket a városban, megmutatta, hol lesznek a szemináriumok, és hol fogunk ebédelni, vacsorázni.
Hétfő reggel 9-kor volt az első alkalom, hogy az összes tanár és a diák találkozott egymással. Köszöntöttek minket, majd a legtöbb szemináriumot tartó professzor bemutatkozott és elmondta, hogy mire számítsunk. Ezek után Nelson professzor első órája következett. Számomra ő volt legszimpatikusabb, leghatékonyabb az elméletet tanító tanárok közül. Hihetetlen energiával, felkészültséggel, odaadással érkezett az órákra. Minden alkalommal hosszasan vitáztunk arról, hogy mi a színház, milyen feltételeknek kell megfelelnie egy alkotásnak; hogy hol vannak, illetve vannak-e határai annak, hogy egy alkotást színházi előadásnak nevezzünk. Minden véleményre nyitott volt, mindenkit nagy érdeklődéssel hallgatott. Videókat hozott, illetve sok olyan alkotásról beszámolt, amelyek valamilyen módon vitaalapot képeznek a témában.
A délutáni workshopot Thomasz Man tartotta, ő Lengyelországból érkezett. Elhozta nekünk az egyik darabját, először hangosan végigolvastuk, majd minden jelenetet átbeszéltünk, elemeztük a karaktereket. Utána kiosztottuk, hogy ki melyik jelenetet fogja próbálni, párokat alkottunk – minden jelenet páros jelenet volt. A feladat nem a jelenetek szituációba helyezése volt, hanem a szereplők szándékainak tisztázása; erre fektettük a hangsúlyt. Thomasznak rendkívül határozott elképzelései voltak, s ezekhez ragaszkodott is, így nem volt túl nagy szabadságunk a szereplők megformálását illetőleg. Többször volt olyan, hogy kitaláltunk valamit a jelenetre, és ha az nem egyezett az író elképzeléseivel, akkor szólt, hogy ő nem így gondolja, és legyen másképp. Sajnos nem éreztem azt, hogy érdeklődést mutatna irántunk, illetve az iránt, hogy kinek milyen – tőle eltérő, új – ötlete van az általa megírt jelenetekre, szituációkra.
A szemináriumok közül (Nelson professzoron kívül) Laura Caretti, Laura Pavel óráit élveztem, ezekről úgy gondolom, hogy többnyire követhetőek és érdekesek voltak. Laura Caretti főleg az interaktivitásra alapozott. Beszéltünk többek között a rendező – színész kapcsolatáról, kíváncsi volt az ezzel kapcsolatos tapasztalatainkra, mindenkit egyesével végigkérdezett a témáról, s ez roppant tanulságos volt.
Angelo Romagnoli, Dömötör András, Bács Miklós és Widder Kristóf workshopjait egyaránt élveztem és nagyon hasznosnak tartom. Szerintem azonban nem elég hatékony az a rendszer, hogy mindenkivel csak háromszor volt alkalmunk találkozni, ennyi idő alatt éppen csak belekóstolni tudtunk az adott tananyagba. Nekem ez volt a legnagyobb szívfájdalmam, mindig úgy éreztem, hogy félbehagytunk valamit, nem tudtunk megfelelően elmerülni a feladatokban. Mindennel együtt azonban sok olyat tanultam, amit a jövőben hasznosítani tudok tanulmányaim során és úgy érzem, a programnak köszönhetően mindenképp közelebb kerültem a céljaimhoz.
