Filmes látványtervező MA képzés a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Berzsenyi Krisztina látványtervezővel beszélgettünk.

Mikor és hol szeretett bele a színházi és filmes látványtervezésbe?
Képző és Iparművészeti Szakközépiskolát végeztem, a legendás “Kisképzőt”, ami az életem egyik, ha nem a legmeghatározóbb eseménye volt, mert ez az iskola adott nekem egy olyan világképet, amiből egyenesen következett az, hogy eszembe sem jutott más területen elhelyezkedni. Egészen komoly rajz- és művészettörténet oktatást kaptunk, s onnantól kezdve tudtam, hogy egyedül a művészet érdekel. Ráadásul engem sosem a „magányos farkas” attitűd érdekelt alkotói szempontból, hanem mindig is az foglalkoztatott, hogy hogyan lehet EGYÜTT alkotni. Az SZFE-ben is az a csodálatos, hogy bármilyen szakról is beszélek – bár természetesen elsősorban a látványtervezésre gondolok –, a készülő produktumokat együtt gondolkodva, egymást segítve, összekapaszkodva lehet világra segíteni. Ezt az alkotási folyamatot egészen korán megtapasztaltam. Tizenhat évesen táncoltam egy előadásban, de ettől még részt vettem a díszlet- és a jelmeztervezésben is. És nem csak én, mindenki. Közös ÜGY volt, ami szent és sérthetetlen. Ez a közös ÜGY ma is a legfontosabb a színházi és filmes munkáimban. Amit a középiskolában saját erőnkből kikísérleteztünk, illetve önerőből megoldottunk – gondolok itt egy produkció tárgyi feltételeire –, az most itt az SZFE-en adott. Minden szükséges fizikai feltétel is a hallgatók rendelkezésére áll a segítő szellemi háttérrel együtt, amit a lelkes tanári gárda ad. Ez nagyon ritka és szerencsés együttállás.

Ha valaki eleve már egy művészeti középiskolába felvételizik, az nem véletlen. Milyen előzménye volt annak, hogy ezt az iskolát választotta?
Kicsi gyerekkorom óta táncoltam. Ha visszagondolok, soha nem merült fel, hogy nem a művészi irányt választom. Érettségi után elmentem egy alternatív színházba, ahol lényegében ugyanazt éltem meg, amit a középiskolában, mindenki mindent csinált a produkcióban. Továbbra is táncoltam, de a jelmezek és a fények is az én felelősségem volt. Ugyan alternatív színház volt, de ez nem azt jelentette, hogy nem volt sok dolgunk. Sőt! Talán hét évet dolgoztam itt, és nagyon elfáradtam benne. Volt egy pont amikor el kellett döntenem, hogy abból a sok mindenből, amit csináltam a színházban pontosan mi is érdekel a legjobban, mert arra kell koncentrálnom. Ekkor jöttem rá, hogy az én utam a látványtervezés.

Gondolom nem is volt más hátra, mint az egyetemi képzés.
Így van. Jelentkeztem a Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakára, ahova szerencsére azonnal felvettek.
Tehát a díszlet és jelmeztervezés került a fókuszba. Melyik inkább? Vagy mindkettőt egyforma erőbedobással is lehet művelni?
Biztos lehet, de én a jelmeztervezés mellett tettem le inkább a voksomat. Ez az irány az egyetem vége felé kristályosodott ki, addig természetesen foglalkoztam a díszlettervezéssel is becsülettel. De úgy éreztem és most is úgy érzem, hogy a jelmeztervezés az igazán nekem való terület. Ezzel vagyok igazán egy, ezzel szárnyalok.

Milyen színházakban dolgozik jelenleg?
Sok színházban sokféle stílust próbáltam ki. Ahol nagyon szeretek dolgozni, az a Nemzeti Színház, ahol többféle oldalamat is kipróbálhattam, a teljes realizmustól a szürreális látványokig, s mindemellett nagyon szeretek Vidnyánszky Attilával dolgozni.
Amit nagyon élvezek még az az Operettszínház, ahol nagyszabású látványt lehet megálmodni és megvalósítani.

Mi a különbség a színházi és filmes látványtervezés között?
Az SZFE-n filmes látványtervezést tanítunk, 4 félévben mesterszakon. A különbség talán abban mérhető a legjobban, hogy a filmes látványtervezés sokkal nagyobb precizitást igényel, finomabb, érzékenyebb megoldásokat igényel, mint egy színházi látvány. A filmben semmilyen körülmények között nem lehet pl. a történelmi korokban tévedni, sokkal intenzívebb együttműködést igényel az alkotókkal, különösképpen az operatőrrel. Ez azért lényeges különbség, mert a színházban nincs egy olyan szem, mint a filmnél az operatőr. A filmnél mindent meg kell tenni, hogy az operatőrök keze alá dolgozzunk. Ez most szigorúan hangzik, de megint aláhúzom azt a fontos gondolatot, hogy az együtt alkotás az egyik legszebb feladata ennek a műfajnak.

Az elméleti oktatáson túl, milyen gyakorlati programjai vannak az SZFE-s hallgatóknak?
Természetesen számos gyakorlati program van, de talán most a filmforgatás-látogatást emelném ki. Igyekszünk megragadni az alkalmakat arra, hogy az éppen készülő magyar filmek forgatásaira elvigyük a hallgatókat, vagy épp vendégtanárokat hívjunk a hazai és a nemzetközi filmes világból. A legutóbbi ilyen forgatás látogatás a Semmelweis-film volt, amit Koltai Lajos rendez. Találkozhattak a hallgatók a díszlettervezővel, emellett megkaptuk a díszletterveket is. Ezeket aztán mi magunk között átbeszéljük, feldolgozzuk. Mindenféle szemszögből körbejárjuk a témát, amellett, hogy a forgatásokon a dolgok közepében is benne vannak a fiatalok. Vannak filmes látványtervező képzések máshol is, de igazán komplex képzést az országban csak az SZFE ad. Itt együtt készítik a rendező, operatőr, gyártásszervező hallgatókkal a vizsgafilmeket a látványtervező hallgatók.

Kiknek való igazán ez a szak?
Az első és legfontosabb, hogy legyen az illetőnek Látványtervező vagy hasonló BA képzése, ugyanis ez nálunk a BA képzésre épülő mesterszak. Tehát már átfogó ismeretekkel rendelkezik a színház- és a mozgókép művészet területén végzett alkotói tevékenységek alapjául szolgáló folyamatokról és koncepciókról. Alapvető ismeretekkel rendelkezik a színház- és a mozgókép művészet terület főbb elméleteiről, alapelveiről, stíluskorszakairól és irányzatairól, fontosabb alkotásairól. Átfogó ismeretekkel rendelkezik a vizuális kommunikáció alapvető közlésformáiról, a vizuális nyelv sajátosságairól, ismeri a legfontosabb rajzolási, festési, térbeli megjelenítési technikákat, anyagokat, eszközöket, eljárásokat, a különböző ábrázolási konvenciókat, tervezési módszereket és folyamatokat. Ezek mind nagyon fontosak, mert képekkel kommunikálunk. Ez a képzés is, mint minden jó képzés a szakmai követelményeken túl magára az életre is nevel.

Mondana egy példát?
Vegyük azt a példát, hogy valaki elkészül egy jelmezzel vagy díszlettel, majd felveszi a jelmezt a színész, felmegy a színpadra a főpróbahéten, vagy kamera elé áll a ruhapróbán és „leugrik” a ruha róla is és a színpadról, a kamera képéről is. Valami miatt nem működik. Mit tehetünk ilyenkor? Bármilyen sok munkánk is van abban a jelmezben, egy pillanat alatt el kell tudni engedni, mert nem szolgálja azt a bizonyos ÜGY-et, a MONDANIVALÓT, amiről már beszéltünk. Mennie kell, mert jobbat kell helyette csinálni. Az elengedés az emberi élet egyik legnagyobb feladata és azt látom, hogy szinte mindenki küszködik vele. Ragaszkodunk a rosszhoz, a megszokotthoz, holott, ha elengednénk, jönne valami új, friss, talán jobb is. Ez a szak még a jellemfejlődésben, a dolgok tudatosításában is segítségünkre van, hiszen aki képes az elengedésre, az képes tovább lépni, jobbá lenni, fejlődni.

B. Török Fruzsina