A SZFE másodéves televíziós műsorkészítő szakos hallgatójával beszélgettünk, aki Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat nyert. Berecz Péter mer nagyot álmodni és ezeknek az álmoknak a megvalósításáért nap, mint nap komolyan meg is dolgozik.

Több sikeres riporton vagy túl már, melyek mindig valami nagyon komoly és mély témát elemeznek, mutatnak be. Te magad azonban még nagyon fiatal vagy. Honnan ez a tudatosság, ez az elhivatottság?

A szüleim nem a médiában dolgoznak, így semmilyen hátszelem nem volt, de kicsi korom óta vonzott ez a világ. Gimnazistaként sok kérdés volt bennem ezzel a hivatással kapcsolatban, hogy biztosan ezzel akarok-e foglalkozni. Meg szerettem volna ismerni a szakma árnyoldalait is, ezért tizedik osztályos koromtól az RTL KLUB Fókusz című műsorában töltöttem el egy-egy hetet minden nyáron. Ezt egy nézői levélnek köszönhettem, mai napig hálás vagyok, hogy megengedték nekem ezt a lehetőséget. Aztán tizenegyedik osztályosként az ATV-nek is írtam, akkor indult a Heti Napló című műsor. Fél évvel a műsor indulása után csatlakoztam a csapathoz, akkor még gyakornokként. A televíziós szakmával való ismerkedés mellett pedig saját projektek megvalósításába kezdtem. Az első riportomat 18 éves koromban sugározta az ATV, ami mai szemmel rettenetes már számomra, de akkor nagyon büszke voltam rá. Majd 2019-ben Scott Kelly világhírű űrhajóssal forgattam Houstonban, barátaim segítségével. Most októberben pedig Londonba utaztam, hogy első magyar stábként Lily Ebert, 97 éves holokauszt túlélővel interjúzhassak. Minden lehetőség az előző projektnek volt köszönhető, egyik referencia épült a másikra. November végén Manchesterbe megyek, ezúttal egyetemi vizsgafilmemet forgatom ott. Egy észak-korai disszidenssel fogok forgatni. Boldogan mondhatom, hogy a több éves gyakornokság oda vezetett, hogy most már az ATV-n látható Heti Napló Sváby Andrással című műsor teljes jogú tagja, szerkesztő-riportere vagyok.

Nyertes pályázatoddal egy Amerikában készülő riporthoz nyertél támogatást, amely elég érdekes témát fog bemutatni. Hogyan bukkansz ezekre a témákra? Kicsit mesélnél részletesebben a pályázatról?

A pályázat indíttatása rendkívül egyszerű. A EMMI célja, hogy ha egy referenciákkal rendelkező fiatalnak tervei vannak a jövőre nézve, akkor ne az anyagi okok szabjanak határt a képzeletének. Így megpályáztam egy 12 perces riportot az Egyesült Államokba, Floridába. Tervem „A világ legveszélyesebb munkája” címet viseli. Egyelőre maradjon titok, hogy mit is rejt ez, újságírói paranoia, hogy az ember akkor szeret mesélni, ha már mindent leforgatott és nincs min aggódni. Annyit alárulhatok, hogy köze van a kígyókhoz és igyekszem a nézőket egy olyan helyre elvinni, ami talán itt Magyarországon eszükbe sem jutna.

A több, mint tízoldalas pályázat az eddigi eredményeimről, riportjaimról és a munkahelyemről, az ATV-ben elért sikerekről szólt, jövőképről, no meg a párhuzamos tanulmányokról. Az SZFE mellett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán is tanulok.

Másodéves televíziós-műsorkészítő szakos hallgató vagy az SZFE-n. Hogyan látod magad az Egyetemen? Milyen lehetőségeid vannak? Mit gondolsz az oktatás minőségéről?

Az én helyzetem rendkívül speciális. Nem hiszem, hogy még egy ilyen lenne az országban, de talán a világban sincs, mert idén szeptembertől egyedül tanulok nap, mint nap. Én vagyok egymagam a másodéves televíziós műsorkészítő osztály, a másodéves évfolyam. Volt osztályom, barátaim máshogy látták jónak, máshogy gondolkodtak jövőjükről, elhagyták az Egyetemet. Ezt tisztességesen megbeszéltük és felnőtt módjára elengedtük egymás kezét. Televízió rendező és televíziós újságíró szeretnék lenni. Számomra minden megadatik, hogy erre felkészülhessek az Egyetem falain belül. Hálás vagyok, hogy tanulmányaimat egyéni tanrend szerint Zilahy Tamás osztályfőnököm mentorálásával folytathatom és annak, hogy a tanáraim igyekeznek a képzést maximálisan az én érdeklődési körömhöz igazítani a kötelező tananyag betartása mellett. Nem tagadom, hogy lelkileg nehéz volt ez az időszak, hiszen mégis csak a barátaimról beszélünk. A „nagy öregek” azt mondják ez a szakma hullámvölgyekkel teli. Ahogy azt is mondják, hogy ez egy „kis ország, kis szakma”, biztosan sokat fogunk még együtt dolgozni a jövőben, de most minden így jó, ahogy történt. Legalább bevezetést kaptam ezekbe a hullámvölgyekkel teli életbe. Viccesen szólva, a Neptunban felvehetném ezt a félévet „bevezetés a nagybetűs életbe” kurzus címen is.

Mi az álom riport neked? Hova, kihez szeretnél eljutni, hogy elkészíthesd ezt az anyagot?

Biztos vagyok abban, hogy sokan lennének erre a kérdésre kíváncsiak, de ez az, amire sosem válaszolok. Nem féltek jobban mást, mint az ötleteimet, mert azok, amik igazán az enyémek. Viccen kívül. Jobban fájna, ha egy ötletemet valaki más megvalósítaná, mintha elhagynám a pénztárcámat, benne mindenemmel. Ha tehetném, az összes álom projektemet leforgatnám egy év alatt, csak ennyi pénz a világon nincs, vagy számomra legalábbis még nincs. Ezek a riportok mind a világ legkülönbözőbb helyeiről jelentkeznének. Olykor hétköznapi, vagy nem hétköznapi történetek, de olyan is van közte, amit egy mai kereskedelmi televízió nem valósítana meg, mert túl drága lenne számukra. Portré és eseményriportok ezek legfőképpen. El szoktam mesélni, hogy amikor kicsi voltam, számomra a televízió jelentette a világlátást és az utazást. Akkor a szüleim nem voltak olyan anyagi helyzetben, hogy külföldre utazhattunk volna. Repülővel is először 8. osztályos koromban utaztam, de azt is azért, mert már annyira meg akartam tapasztalni azt az életérzést. Tehát számomra a régi TV2-ős Napló, a Magellán és az RTL KLUB Fókusz című műsora jelentették az utazást. Talán ezért van bennem annyira, hogy olyan történeteket keressek, amelyekhez az országhatárt el kell hagyni. Ez nem azt jelenti, hogy Magyarországon ne lenne rengeteg izgalmas téma. Sőt, minden külföldi témában igyekszem a magyar szálakat keresni és meglepően sok ilyet találok. Munkahelyemen, az ATV-ben heti szinten hazai témákkal foglalkozom, de nincs jobb érzés, mint amikor az ember külföldön forgat. A stáb egyszerre leterhelt és boldog a nap végén a szállodai szobában és alig várja, hogy hazaérjen és a nyersanyagot megnézze.

Mit javasolnál a most érettségire készülőknek, akik hamarosan leadják felvételi jelentkezésüket? Miért válasszák ezt a szakot? Miért válasszák az SZFE-t?

Ha valaki azt mondja, hogy a tévézés halott, nincs jövője, az ferdít, de az én szememben leginkább hazudik. A barátaim csak nevetnek, amikor szóba kerül ez a téma egy-egy találkozás alkalmával. Attól, hogy ma már a tartalmak nagy részét az interneten és különböző streaming szolgáltatók platformjain fogyasztjuk, attól az ugyanúgy televízió. Televíziósok készítik, a mindenkori szakmai szabályokat betartva. Televízió volt, van és lesz. Bizonyítsuk be mi fiatalok, hogy ez így van, ez most leginkább a jövő felvételizőinek feladata. Furcsa lenne nekem tanácsot adni, mert alig vagyok pár évvel idősebb náluk és még bennem is aktívan élnek a felvételi fordulók utáni szorongások, sírások és örömök. Egyet tudok csak tanácsolni: higgyenek ebben a mesterségben teljes erőbedobással és ne féljenek kiállni a televíziózás jövőjéért.

Fotó: Berecz Péter