Végzős bábszínész és bábrendező hallgatóink februárban Kecskeméten, Győrben, Zalaegerszegen és Budapesten mutatkoztak be új szerepekben.
Több bábos hallgatónknak is premierje volt a kecskeméti Ciróka Bábszínházban. Horváth Alexandra a Kistigris és Kismackó című darabban mutatkozott be február 4-én. A négy éven felülieknek szóló előadásban a két jó barát útnak indul, hogy megtalálják álmaik országát.
Ugyanezen a napon volt a premierje Markó Róbert bábrendezőnek, aki egy jól ismert mesét, a Minden egér szereti a sajtot állított színpadra.
Szalóki Ági legkedvesebb meséit szőtte egy előadásba a Budapest Bábszínház Gingalló című darabja, melyben a minőségi zene a gyermeki fantáziával találkozva igazi bábkoncert élményt ajándékoz a legkisebbeknek, Barna Zsombor és Pájer Alma közreműködésével. A február 11-én bemutatásra került előadást Ellinger Edina rendezte.
A győri Vaskakas Bábszínházban dolgozó növendékeink is sűrű hónapot tudhatnak maguk mögött. Pulcinella és a varázskút a címe annak a műnek, amit dramaturgként Markó Róbert jegyez, rendezte és játssza Főglein Fruzsina. Az olasz vásári hős kalandjai Kovács Domokos
közreműködésével elevenednek meg február 12-e óta.
Carlo Collodi klasszikus története a Pinokkió ezúttal Somogyi Tamás rendezésében kel életre, a címszerepben Markó-Valentyik Annával. A dramaturgi feladatokat itt is Markó Róbert látta el. A február 26-a óta műsoron lévő darabban játszik még Főglein Fruzsina, Horváth Márk, Kovács Domokos és Nagy Petra is.
A zalaegerszegi Griff Bábszínházban Tóth Mátyásnak volt bemutatója február 17-én. Szegedi Katalin Lenka és Palkó című meséje a barátságról és az elfogadásról szól.
Csiby Gergely a Vígszínház Házi Színpadán Mentősként látható Bartis Attila legújabb darabjában, a színházi kulisszák mögött zajló Rendezés című drámában, melyet Szikszai Rémusz rendezett és február 26-án debütált a körúti színházban.