Zoli a fesztivál meghívásából és a pekingi Balassi Intézet jóvoltából elutazhatott Kínába a fesztivál idejére. Most, hazaérkezése után megkértük, hogy írja meg élményeit az útról! 

„Mikor megérkeztem, a fesztivál már második napja tartott. Az önkéntesek, akik a Pekingi Film Akadémia diákjai már a bejáratnál vártak, és megkérdezték, melyik az én filmem. A válasz után elképedtek, és előkerültek a telefonok, amiken képeket mutogattak a filmemből, amit az előző esti vetítésen fényképeztek ki és áradoztak, hogy minden egyes kép milyen csodálatos. Mondtam nekik, hogy ez az operatőr érdeme, majd 5 perc kiállás, amíg megtanulták kiejteni Gulyás Nándi nevét:) Aztán amíg elértünk a szállásra a szembejövő diákoknak már messziről mutogattak, hogy itt van „annak” a filmnek a rendezője, meglepődtek, örültek, gratuláltak. 

Bámulatos, hogy egy filmművészeti egyetem itt egy egész egyetemváros, mint nálunk mondjuk a BME, csak itt a 8 épületben játék-, valamint animációs film készítőket és színészeket képeznek. Megbecsülik és támogatják azt, ha valaki ezt a szakmát tanulja. Belógtam a színészek épületébe, ami elvileg tilos, mert valahogy ők ott az egyetem elitje, ahova más diákok be sem mehetnek. Bent ismerős kép fogadott, úgy éreztem, hogy a Rákóczi úti épületben vagyok, csak épp kínai diákok próbálnak a fekete falak között. A képzésük az európai hagyományokra épül, a tradicionális kínai színház csak kis részét képezi a tananyagnak. Szóval a világ másik végén vagyok, de ugyanazt a nyelvet beszéljük, és ez jó érzéssel tölt el.

Bár az első napi vetítésemen nem tudtam részt venni, szerencsére volt egy második, amit a Nagyfal túra miatt szintén lekéstem, de a vetítés utáni beszélgetésre odaértem, mert az volt a menet, hogy az egyes blokkokban vetített filmek rendezőit felhívják a színpadra, és a közönség (kb. 500 ember az egyetem mintegy 600 férőhelyes mozijában) kérdéseket tehet fel a filmekről. Mivel a blokk többi rendezője már túl volt ezen, ezért én egyedül mentem fel és rám is zúdultak a kérdések. Volt egy-két buta kérdés, amit humorral leszereltem, pl.: mire kell a szex-jelenet a filmben, mire fapofával annyit válaszoltam, hogy "That’s how life works brother!", nevetés, majd persze azért kifejtettem, hogy az együttélésnek ilyen fokú zártságát, szűkösségét akkor érzed ki a filmből, ha a szülők a gyerekek mellett végzik ezeket a szükségeket. Az egyik felszólaló a vándorcigányokhoz hasonlította őket, ami azért is nagyon jó, mert az előkészületek alatt sokat inspirációt kaptam abból a közegből. Összességében a kérdésekből azt olvastam ki, hogy egyszerű, érthető történet volt ez mindenki számára, és nekem ez a fontos. 

A hét folyamán kisebb rajongótábor alakult ki a film körül, akikkel részletesebben beszélgettünk a filmről, főként a gyerekekkel és állatokkal való forgatás körülményességéről. Meséltem nekik, hogy másfél hónapig készítettem fel az ikreket Dér Zsolt negyedéves színinövendékkel, különféle mozgásgyakorlatok és játékok segítségével a forgatásra, melyeknek a fő célja az volt, hogy megtanuljanak egy dologra fókuszálni, mert fegyelem és koncentráció az alapja annak, hogy filmképes legyen valaki.

A külföldiek is elismerték a filmet, az egyik vacsorán egy tel-avivi rendező azt mondta, hogy vannak jó filmek a fesztiválon, de az enyém azért lehengerlő, mert ez egy igazi mozi, egyszerű történet, ami csak képekből és hangokból áll, és olyan erős atmoszférát teremt, ami a legelső képkockától beránt, az utolsónál meg nem enged el, hanem hazaviszed az egészet.

Szerencsére nem csak a fesztiválról szólt a hét, sokat mászkáltunk a városban, és megtapasztalhattam milyen egy igazi "beijinger"-nek lenni, amit két kísérőmnek Raynek (harmadéves forgatókönyvíró) és Kristennek (végzős producer) köszönhetek.

Végül díjat nem kapott a film. Úgy vettem észre, főleg azokat a filmeket díjazzák, amik minél jobban hasonlítanak egy hollywoodihoz, és azok a filmek, amik számomra a legerősebbek voltak nem kaptak semmit, ez persze semmit nem jelent. Én megkaptam, amit akartam, eljutottam Kínába, barátokat szereztem, és egy hétig csodálatosan éreztem magam.”