Január 18-án a Fonó Budai Zeneházban mutatták be Somossy Barbara Sose lesz vége című vizsgafilmjét. Egy nyilvános kerekasztal-beszélgetés keretében szólaltak meg az alkotók, elmesélték a forgatás közben átélt kalandokat s a munkát megelőző kutatás érdekességeit, majd válaszoltak az érdeklődők kérdéseire.

„Egy végtelen szerelem a végtelen pusztában, ahol az egyetlen út a túléléshez a szereteten át vezet…”

A XIX. században játszódó filmet Petőfi Sándor egy rövidke verse, A csaplárné a betyárt szerette című költeménye ihlette: „A csaplárné a betyárt szerette”, de a betyár a kocsmárosné nevelt lányába szerelmes. Az asszony elűzi a lányt, aki megfagy a pusztában, s mikor ezt a betyár megtudja, a „csaplárnénak lett kínos halála”. Somossy Barbara egyedi megközelítéssel nyúlt hozzá a történet feldolgozásához: a betyárvilág romantikáját ötvözte a balladai tömörséggel elmesélt tragédiával.

A filmet autentikus helyszínen, Apajpusztán forgatták.  Ez a község Petőfi Sándor életében fontos szerepet játszott, a táj Petőfi legszemélyesebb otthona. A döngölt padló, az eredeti tárgyak mellett az alkotók a díszletek, a jelmezek, de még a szóhasználat eredetiségére is törekedtek.

Somossy Barbara egy interjúban elmondta, hogy Belinszki Zoltán néprajzkutató is részt vett a munkában, s egyebek mellett abban is segített, hogy korhű legyen a film nyelvezete, így egyfajta nyers stílus, szószegénység jellemzi a párbeszédeket. A jelmezeket szándékosan megszaggatták, összekoszolták, öregítették, hiszen senki sem látná hitelesnek egy patyolattiszta ingben parádézó betyárt.

Az alkotásban Magyarország vezető színművészei szerepelnek: ifj. Vidnyánszky Attila, Szűcs Nelli, Vas Judit Gigi, Pogány Judit, Reviczky Gábor, Hirtling István, Tóth Ildikó, Patkós Márton, Sipos Imre és Poroszlay Kristóf. A film főcímzenéje az Anima Sound System és Csík János Sose lesz vége Moldvában című zeneműve, amely egyébként a film címét is ihlette. A népzenéről Juhász Dénes és csapata gondoskodott, a film zeneszerzője pedig Márkos Albert volt. A tánckoreográfiát a Harangozó Gyula- és Örökös Aranysarkantyú-díjas néptáncos, Berecz István tanította a színészeknek.

A képi megoldásoknak, a modern kameramozgásnak, az újszerű technikai lehetőségek használatának és bizonyára a dinamikus utómunkáknak is köszönhető, hogy a film az autentikus XIX. századi külsőségek dacára sem lett poros, avítt Petőfi-mese, hiszen egy nagyon is korszerű – vagy inkább kortalan – szerelmi dráma született.