A Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Kassai-völgy közti megállapodás lehetőséget ad az Egyetem hallgatói számára, hogy megismerjék és elsajátítsák a Kassai-módszert, mely speciális, jól használható gyakorlati ismereteket ad számukra. 

Kassai-féle lovasíjász módszer (rövidebb nevén: Kassai-módszer) egységes, sokoldalú rendszer, amely a természet és az ember, a külső és a belső világunk legteljesebb harmóniájára épül. A lovasíjászat nem egyszerűen csak egy a harci művészetek közül, hanem életmód, és sokkal több, mint egyszerűen sport vagy hagyományőrzés: a jobb, nemesebb emberré válás hatékony eszköze. A hallgatók a képzésben való részvétellel a természetben, természetes közegben nem csak hagyományos lovas- és kaszkadőroktatásban részesülhetnek, hanem egyúttal megtanulnak egymás között hatékonyan együttműködni, kommunikálni, fejlődik természetes mozgáskultúrájuk, valamint a képzés egyúttal egy szakmai közösségépítőként is értékelhető. A képzés során a hallgatók általános lovas és kaszkadőroktatást is kapnak, számukra a biztonságos tanulás lehetősége mindenkor biztosított.

A havi rendszerességgel megvalósuló képzésen első alkalommal a másodéves prózai színművész, zenés színművész, illetve a bábos színművész hallgatóknak volt lehetőségük megmérettetni magukat. Kotsis Gergely MA-s dokumentumfilm-rendező hallgató és Krulik Marcell MA-s operatőr hallgató rögzítette a nap eseményeit.

“Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja.”
Albert Einstein

Kassai Lajos lovasíjász, íjkészítő mester a modernkori lovasíjászat megteremtője. Cs. Sebestyén Károly és Dr. Fábián Gyula munkássága alapján modern anyagok és technológiák felhasználásával rekonstruálta a honfoglalás kori magyar íjat, és elkezdte sorozatgyártását (elsőként a világon). Alapmottója: „Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek.” A nyolcvanas évek végén kidolgozta a lovasíjászat versenyszabály-rendszerét, és a kilencvenes évek elejétől elkezdte terjeszteni az új sportágat Magyarországon, majd Európában, az USA-ban és Kanadában. Jelenleg a világ 16 országában tanít. 1992-től kezdve bejárta a világot bemutatóival, és számos külföldi edzőtábort tartott eredményesen. A nemzetközi edzőtáborok mellett alapító mestereként hitelesíti az Original Kassai System lovasíjász pályákat szerte a világon.

Kassai Lajos olyan példamutató ember, akire érdemes odafigyelni. Kitartása egészen lenyűgöző, amit első lova megszerzésének története is bizonyít. Fiatalemberként fejébe vette, hogy lovat vesz. Spórolt, s mikor úgy ítélte meg, hogy az összegyűjtött pénz elegendő lesz egy lóra, felkereste a kaposvári Lovasakadémia igazgatóját. Az összegyűjtött összeg hallatán az igazgató jóízűen felnevetett, ugyanakkor Lajos elszántsága meghatotta, így ajánlatot tett: „Vágóhídra viszünk holnap angol telivéreket. Az egyiket, vágóárban megkapod.” Kassai Lajos kiválasztott egy négylábára sánta, a nyakán komolyan megsérült, teljesen alkalmatlan kancát. Lovasíjász reményei abban a percben szertefoszlottak, ahogy meglátta a lovat, ugyanis az is világos volt, hogy ennek a lónak a hátára ember ebben az életben nem fog felülni. Lajos mégis foglalkozni kezdett vele, gyógyítani kezdte, vezette, ahogy a kutyákat szokás, túráztak a Zselicben. A ló állapota javulni kezdett, és hat hónap elteltével Kassai Lajos felülhetett az állat hátára. Ebből a közös munkából kettőjük közt komoly szövetség-barátság alakult ki. Ezzel a jószággal indult Kassai Lajos pályafutása. Elgondolkodtató eset… Mi volt a titok?  Minden bizonnyal az, hogy kettőjük szövetsége nem fizikai, hanem lelki kapcsolattal kezdődött. Nehéz nem észre venni a párhuzamot az emberi kapcsolatok alakulásával… Kassai Lajos élete első leckéjét jól megtanulta, tapasztalatát tovább vitte a többi lovára is, partnerként tekint rájuk, semmint eszközként. A teljes kudarc és kilátástalanság, a tökéletes reménytelenség fordult át sikertörténetbe. Aki ért a lovakhoz, az tudja, hogy az angol telivérek teljesen alkalmatlanok vérmérsékletükből adódóan a lovasíjásztra. Kettőjüknek mégis sikerült.

Október 15-én szombat délelőtt érkezett meg a busz a hallgatókkal Kaposmérőre, a Kassai-völgybe. Az álmos, fáradt társaságot egyetlen pillanat alatt szippantotta be a táj gyönyörűsége, a levegő harmatos frissessége. A völgy nagy kapuja kitárult, s mintha a ludak csak megérkezésünkre vártak volna, csapatostul siklottak le a tó vízére.

Mit adhat a lovakkal való foglalkozás egy olyan embernek, aki még nemigen tapasztalt velük semmiféle interakciót? Erre a kérdésre keresték a hallgatók is a választ.

A lovak közelsége megfegyelmezi az embert. Türelmetlenségünkkel, szétszórtságunkkal, félelmünkkel azonnal szembesülünk, mert ha nem, pórul járhatunk. Nem veszélytelen vállalkozás lovak közelében lenni, ezért a figyelem és a koncentráció kulcskérdés. Kilépni a komfortzónából mindig nagy feladat, s nem is mindenkinek sikerül. A hallgatók derekasan vették fel a kesztyűt a feladattal, hangulatuk villámgyorsan oldódott.

Ebben a programban a színész hallgatóknak módjuk van már az egyetemi évek alatt elsajátítani azt a képességet, hogy otthonosan mozogjanak egy tanyasi környezetben, természetesen bánjanak a lóval és ügyesen lovagoljak. Egy későbbi filmforgatásnál, színházi munkánál ezek a képességek igen nagy hasznukra lesz. S mindezt egy olyan mester irányításával és segítségével, akinél keresve sem találhatnánk jobbat.

Kassai Lajos ars poeticáját:

„Alapvetően két embertípus van, a kérdés embere és a felelet embere. A kérdés embere az állandóan kutató, tapasztalni, megismerni akaró ember. A felelet embere pedig azt mondja, vallása már mindenre megadta a választ, és visszavonul a hitének megfelelő rítusokba. Az én életem mintha mindkettőt tartalmazná. Én mindent ki akartam próbálni, és azt mondtam, csak az ostobák akarnak a mások kárán tanulni, és nincs fontosabb az egyéni tapasztalásnál. A tudás az egyedüli kincsünk, amit nem vehetnek el tőlünk, és egyben a legarisztokratikusabb dolog is a világon. Most, hogy elértem életem delét, egy napfényes tisztásra jutottam, magam mögött hagyva a kérdések és a vágyak kínzó dzsungelét. Sokkal több az elfogadás, mint a változtatni akarás bennem. A lovasíjászat, ami egykor táltos lovon repített térben és időben, ma már egyre inkább egy rítus számomra, keretet adva hétköznapjaimnak, életemnek. Egyszerre jelenti számomra a tudományt, a művészetet és a vallást. Megpróbáltam a józanészre támaszkodva a lehető legtöbbet megtudni erről a tevékenységről, majd képességeimhez mérten művészien bemutatni, és mire eljutottam idáig, azt vettem észre, hogy hitemmé vált.”

B.Török Fruzsina