A Magyar Szemiotikai Társaság és a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházszemiotikai konferenciája 2022. szeptember 30. és október 2. között lesz az egri várban, illetve az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen. Kérdéseinkre a konferencia egyik szervezője, Dr. Balázs Géza, az SZFE professzora válaszolt.

A Magyar Szemiotikai Társaság idén már 21. alkalommal hívja a külföldi és magyar szemiotikusokat, jeltudósokat Egerbe. Mi a célja ezeknek a konferenciáknak?
A Semiotica Agriensis, vagyis egri szemiotika egy tematikus konferenciasorozat. Foglalkoztunk már a kultúra, a táj, az idő szemiotikájával, egy olyan, gyakorlatilag alig kutatott következtetési eljárással, mint az abdukció; valamint az emlékezettel, a gasztronómiával, a nemzedékek jelhagyományával. Az idei, tehát 21. konferenciánk témája a színházszemiotika. A szemiotika a jelek tudománya, és ma is tud érvényesen, interdiszciplináris módon közelíteni a jelenségekhez. „A szemiotika a tudományok közös nevezője”, ahogy azt nemrég elhunyt szemiotikus kollégánk, H. Varga Gyula (EKKE) mondta (az ő emlékének ajánljuk a konferenciát). A szemiotika – akárcsak a matematika – lehet elmélet és módszer. Az interdiszciplinaritás azt jelenti, hogy egy téma kapcsán összeadódnak, egymással dialógusba lépnek a művészetelméleti, esztétikai, kommunikációs, retorikai, irodalmi, nyelvi, folklorisztikai vagy akár műszaki, informatikai megközelítések. Tehát éppen ellentétes azzal – az egyébként ugyancsak érvényes — megközelítéssel, amikor egy minél szűkebb témát az adott szakterület vagy iskola kizárólagos képviselői vitatnak meg. Konferenciáinkon egyébként az évek alatt megfordultak a nemzetközi és hazai szemiotika kiemelkedő személyiségei; az idei konferenciát Voigt Vilmos professzor (ELTE), a magyar szemiotika talán legismertebb képviselője nyitja meg. Valamennyi konferenciánk anyagát kötetben is megjelentettük, így lesz ez az ideivel is.

Milyen előzményei vannak a színházszemiotikai kutatásoknak?
A színes és gazdag színházi életünkkel ellentétben a magyar színházszemiotikai kutatások és elemzések gyermekcipőben járnak, alig vannak e téren kutatások, ezért is fontos a mostani alkalom. A nemzetközileg ismert szakirodalomból kiemelem Erika Fischer-Lichte alapvető, német nyelvű könyvét (Semiotik des Theaters, 1983), vagy egy újabbat, amely magyarul is megjelent (A performativitás esztétikája, 2009). Támaszkodhatunk Patrick Pavis Előadáselemzés vagy Hans-Thies Lehmann Posztdramatikus színház című könyvére is. Megemlítem még Eugenio Barba és Nicola Savares 2020-ban megjelent A színész titkos művészete című színházantropológiai szótárát. A magyar színházszemiotikai előzmények közül nem hagyható ki Bécsy Tamás, Kiss Gabriella, avagy konferenciánk előadója, a nagyváradi János-Szatmári Szabolcs munkássága – utóbbi könyvének címe: Az érzékeny színház.

Milyen témákkal jelentkeztek az előadók?
A színházszemiotika kapcsán az ország szinte minden részéből, egyeteméről érkező előadóink olyan elméleti kérdéseket vetnek fel (elsősorban tehát szemiotikai szempontból) mint az összművészet, az interikonicitás, a drámai nyom, a színház–film–idő kapcsolata, a bírói gyakorlat drámai jellege, a barokk oltárok színpadias elemei, és természetesen: a drámapedagógia. Kimondottan szemiotikai téma a színházi plakátok jelrendszerének elemzése. A színház története és válfajai kapcsán pedig előkerül Shakespeare színházának összetettsége, a barokk színház, a népszínmű, a munkásszínpadi hagyományok, a zenés színház, az operett vagy a pszichodráma. Két előadás is foglalkozik Shakespeare-szövegekkel, és elemzés tárgya a Porgy és Bess, vagy éppen a Nemzeti Színház Agón című előadása. Bókay Antal professzor (PTE) például Posztdramatikus képi szemiotika Robert Wilson Oidipusz király színházában címmel tart előadást.

B. Török Fruzsina 

Fotó: szemle.hu