Tegnap, 89 éves korában meghalt a magyar televíziózás és filmes oktatás egyik nagyöregje, Horváth Ádám filmrendező,  egyetemi tanár, akiről sokan sokféle emléket őriznek és sok-sok televíziós programhoz, műsorhoz, filmhez, sorozathoz társítják a nevét, azok megálmodójaként, kitalálójaként. 

A legtöbben talán a Szomszédok című sorozattal azonosítják őt.

Nekem azonban, akinek 1980-ban a tanárom is volt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán – amely akkoriban még nem volt egyetem – más, fontosabb emlékeim vannak Horváth Ádámról, s ezzel talán nem is vagyok egyedül, sőt, azt hiszem, a filmes osztályok hallgatói számára, akiknek tévés gyakorlatot, televíziós rendezést oktatott, a barátságos, odafigyelő, türelmes és pozitív személyisége mellett elsősorban a gyufaetűdök elnevezésű iskolai rendezési gyakorlat kitalálójaként és irányítójaként lett a személye és tanári tevékenysége a legemlékezetesebb.

Az ő óráin készülő gyufaetűd volt mindannyiunk számára a televíziós rendezés, általában a plánozás – a jelenetek képekre bontásának – bevezető gyakorlata. Abban a korszakban (és mindaddig, amíg aktívan tanított) minden, vele kapcsolatba kerülő osztály minden filmrendező hallgatója elkészítette a maga gyufaetűdjét.

A gyufaetűdöt, ami nem volt más, mint egy max. 5 perces, három kamerával egyben (leállás nélkül) felveendő minijelenet, amelynek kigondolásában és megvalósításában teljesen szabad kezet kapott a rendező, s csak egyetlen megkötés volt (a háromkamerás felvételi technikán kívül), hogy a jelenetben valahol, valamikor, valamilyen szerepet kellett kapnia egy doboz gyufának. 

Innen az elnevezés.

Ha most összegyűjtenénk azt a sok száz gyufaetűdöt, amelyek Horváth Ádám gondoskodó és nyitott tanári irányítása mellett készültek az elmúlt évtizedekben, gyorsan kiderülne, hogy Tanár úr életművének egyik – ha nem a legjelentősebb – találmánya volt a gyufaetűd.

Egy filmes feladat, amelynek elkészítése közben sokat tanultunk egymásról és önmagunkról is, miközben játékosan és jókedvvel sajátíthattuk el a szakmán alapjait. Egy feladat, amelyre mindannyian jókedvvel emlékezünk. 

Sok egyéb mellett – egykori tanítványaként – ezért (is) gondolok magam is mindig nagy szeretettel Horváth Ádámra.

És nem csodálkoznék, ha azon a békés helyen, ahová távozott erről a békétlenséggel telítettről, máris a gyufaetűdök készítésére buzdítaná az ottaniakat.

Ég veled Horváth Ádám, Kedves Tanárunk! 

Köszönjük, hogy tanítottál, biztattál és sokszor megnevettettél bennünket!