A Filmalap elsőfilmes rendezőkre kiírt Inkubátor Programjának nyerteseit pénteken este hirdették ki.
A játékfilmek között kap gyártási támogatást Szilágyi Zsófia Egy nap című filmterve.
Csuja László egy magának csecsemőt lopó magányos nőről szóló Virágvölgy című drámája.
Vékes Csaba és Dudás Balázs vígjátéka, A hetedik alabárdos, amelynek főhőse egy vidéki színházban mellőzött csoportos szereplőből válik megkerülhetetlen szereplővé az igazgató emlékezetvesztésének köszönhetően. (A két alkotó közül Dudás Balázs tanult az SZFE-n, idén diplomázott Gothár Péter osztályában.)
A szakmai közönségtől a legtöbb szavazatot Zurbó Dorottya Hat könnyű lecke című dokumentumfilm-terve kapta, amely egy Magyarországra került szomáliai menekült hétköznapi küzdelmeit mutatja be.
Gratulálunk!
A Filmalap forgatókönyv-fejlesztésre hívta Szőcs Petra Gemma nővér című filmtervét, míg Zsemberi Zsófia Pinkler című alkotásával a prágai filmművészeti egyetem (FAMU) jóvoltából részt vehet a Midpoint elnevezésű nemzetközi forgatókönyv-fejlesztő workshopon. – mindketten az SZFE-re jártak
A nyertes pályaművek között az egyetlen nem SZFE-hez kötődő munka Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta Műanyag égbolt című sci-fi animációja, amely egy olyan jövőben játszódik, ahol a Föld növény- és állatvilágának teljes pusztulása után a tudósok egy hihetetlenül tápláló, ám emberi húsból táplálkozó növényt kísérleteznek ki.
(Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap / Magyar Filmunió; MTI)