Az egybegyűltek között ott voltak Ács János pályájának meghatározó szereplői: a szegedi egyetemi színpad és a kaposvári színház egykori tagjai, a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt hallgatói, de eljöttek a régi kollégák az Új Színházból, a győri és a zalaegerszegi színházból is.

A ravatal előtt először négy testvére köszönt el a szeretett családtagtól. Életútját felidézve bátyja kiemelte, hogy a színház mellett Ács János másik nagy szerelme a tanítás volt. „Próbáltad mindazt továbbadni, amit fontosnak tartottál, és ami egész életedben foglalkoztatott” – mondta.

Majd Forgách András író emlékezett a XX. század végi magyar színháztörténet egyik legmeghatározóbb alkotójára. „Éppen 99 előadást rendezett 1978. október 28. és 2013. december 13. között. Milyen misztikus, hogy éppen 99. Hiszen a 100. előadás a színházban mindig ünnep. Mintha Jani azt üzenné ezzel az egyetlen hiányzó előadással, ezzel a 99-es számmal, hogy tudja, amit létrehozott, nem tökéletes. De nem is akart tökéletes előadásokat rendezni – vélekedett Forgách, majd így folyatta: „Jani kilógott a hierarchiából, kilógott a kánonból és az az érzésem, hogy ezt a pozíciót szerette, dédelgette is magában, ami szinte húzta a kudarc áhításához. Vannak ilyen alkatok, akik a kudarcból merítik azt az erotikus energiát, ami az alkotáshoz szükséges.”

Beszédét követően Jordán Tamás lépett a ravatalhoz, aki így kezdte szavait: „Annyira közel vagy, hogy minden mondatokba sűrített gondolatom devalválódott ahhoz képest, amit érzek.” Ezért, mint mondta, megkérte Lázár Katit és Csákányi Esztert, üljenek le, beszélgessenek Janiról és az ezen a beszélgetésen elhangzott néhány gondolatot osztották meg a gyászolókkal.

A búcsúztatót követően a kollégák és barátok abban a Vasvári Pál utcai kiskocsmában folytatták az emlékezést, amelyik Ács János kedvenc helye volt.