(MTI) – Meglepetésként érte a díj Lengyel György rendezőt, aki öt évtizedes pályája, pécsi és debreceni színházigazgatói munkája elismeréseként Kossuth-díjat vett át csütörtökön a Parlamentben.

Lengyel György Jászai Mari-díjas rendező, kiváló és érdemes művész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem professor emeritusa a magyar színházművészet értékeinek továbbadását a klasszikus drámák és a kortárs szerzők alkotásainak színrevitele mellett az operairodalom legjelentősebb műveinek kimagasló színvonalú interpretációjával is elhivatottan szolgáló, több évtizedes pályája elismeréseként kapta a díjat.
A rendező az MTI-nek elmondta: kivételes öröm számára majd 50 éves pályájának elismerése.
A rendezés mellett pályája szerves részének érzi 47 éves tanári munkáját. Egyetemi tanárként rendező, színész, dramaturg és filmtanszakos hallgatókat is taníthatott. “1966-ban kezdtem el tanítani, végigjártam a tanári grádicsokat” – mondta, hozzátéve, hogy a tanítás a rendezéshez hasonlítható örömet jelentett számára.
A művész, aki 1981 és 1999 között a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központjának elnöke volt, felidézte: izgalmas munka volt, hogy két évtizeden keresztül tagja lehetett a nemzetközi vezetőségnek is.
Mint mondta, pályája kiteljesedésének érzi, hogy miután 21 évig a Madách Színház rendezője volt, 1988-tól öt évig a Pécsi Nemzeti Színház, majd kilenc évig a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatójaként dolgozott.
Pályája kezdetére visszatekintve kiemelte: élete meghatározó eseménye volt, hogy felvették a főiskolára, és hogy diplomamunkája után öt évig Debrecenben rendezett, ahol nagyszerű társulattal dolgozott.
“Felejthetetlen élményt adott az is, hogy pályám második évében a Nemzeti Színház csodálatos színésznőivel megrendezhettem Gyöngyössy Imre megrázó drámáját, a Csillagok óráját” – emlékezett.
Felidézte azt a nehéz időszakot is, amikor a Nemzeti Színházban két vendégrendezését, Albee Nem félünk a farkastól és Majakovszkij Gőzfürdő című darabját 1963-ban és 1964-ben betiltották a rendezői értelmezés miatt.

Fotó: Eöri Szabó Zsolt | Nemzeti Színház

A debreceni évek után a Madách Színház szerződtette, erős társulatban dolgozhatott. Azokat a feladatokat szerette legjobban, amelyeket maga választhatott. “Ma is boldogan idézem fel Németh László, Szakonyi Károly, Szabó Magda egy-egy művét, a klasszikusok közül Az ember tragédiáját, Ibsen Peer Gynt és Hedda Gabler című drámáját, Szakonyi Károly Gogol Holt lelkek című regényéből készült komédiáját, Moliere két remekművét, valamint a Caligula című Camus-drámát” – sorolta fel pályája fontos állomásait.
Sajnálja, hogy a kortárs drámák közül a Madách Színházban nem mindig rendezhette meg az őt érdeklő műveket.
Mint mondta, ma is sokat gondol példaképeire. “Somlay Artúrra, aki atyai barátom volt. A kiemelkedő rendező elődök közül Hevesi Sándorra, Németh Antalra, Gellért Endrére, tanáromra Marton Endrére és mindenekelőtt Nádasdy Kálmánra, aki a legnagyobb hatással van rám ma is” – mondta, hozzátéve, hogy pályatársaitól is sokat tanult.
Mint fogalmazott, vele van ma is a nagy színészek sora, akikkel együtt dolgozhatott: Dayka Margit, Sulyok Mária, Tolnay Klári, Ruttkai Éva, Domján Edit, Pécsi Sándor, Gábor Miklós, Mensáros László és Márkus László.
“Szerencsés vagyok mert az őket követő színészgenerációk javával is dolgozhattam Budapesten, Miskolcon, Veszprémben, Pécsett és Debrecenben, tévé- és rádiójátékokban is” – mondta.
Hozzátette: a rendező legfontosabb feladatának a színészekkel való jó alkotói együttműködést tartja. Enélkül az egésznek nincs értelme – jegyezte meg.
Csak pályája utolsó éveiben volt alkalma megvalósítani operarendezői terveit. “Mozart, Verdi, Csajkovszkij, Erkel operáinak debreceni színrevitele legszebb élményeim közé tartozik” – emlékezett.
A 20. és 21. század sok meghatározó rendezőjének alkotását láthatta. Peter Brook, Giorgio Strehler, Anatolij Efrosz, Patrice Chereau rendezései álltak legközelebb hozzá.
Elmondta: hosszú út vezetett a fiatalkorában kötelezőnek tekintett realista színházi ideáltól a kortárs színház gazdagabb kifejezési formáihoz. Sok olyan alkotói irányzatért lelkesedett az 1960-as évek elejétől, amelyek itthoni kipróbálásához később kellett volna születni. “A 20. és 21. század legfontosabb rendezői irányzatairól szerzett tudásomat azonban átadhattam tanítványaimnak” – mondta a művész, aki több amerikai egyetemen is tanított és két ízben rendezett is külföldön, a Cseresznyéskertet és a Liliomot állította színpadra.
Mint mondta, írni, fordítani főiskolás korában kezdett, sok tanulmányt írt, több színházi antológia szerkesztésében vett részt 1959 óta. Ő volt a szerkesztője A színház ma, valamint a Színház és diktatúra a 20. században című könyvnek.
Saját írásai eddig két kötetben – Színházi emberek és Kortársuk voltam címen – jelentek meg. Szeretne még egy kötetet létrehozni. “Sok jelentős magyar színházi emberről szeretnék még írni” – mondta.