A "… vagy nem lenni" című vándorkiállítása november 10-től egyetemünk Vas utcai épületének aulájában látható. A kiállítás a magyar holokausztban elveszített színészek, színházi szakemberek alakját idézi fel.

A magyar színháztörténet szégyenletes korszaka az első zsidótörvénnyel kezdődött. Az 1939-es évad végétől a zsidó színi direktorokat, színészeket, rendezőket, írókat száműzték a magyar színházi életből. A kirekesztett művészek nem adták fel, s mindenáron megpróbálták túlélni a vészkorszak félelmetes éveit.

Nem sok esélyük maradt az életben maradásra. A német megszállása után megszaporodtak a munkaszolgálatra való behívások, megkezdődtek a kilakoltatások, a gettóba költöztetés, mindennapossá váltak a megaláztatások, a deportálások. Budapest ostromának végnapjaiban ártatlan embereket gyilkoltak nyilas keretlegények.

Nem tért vissza a munkaszolgálatból a Vígszínház komikusa, Gárdonyi Lajos; a Vígszínház epizodistája, Bondy István; a színész-író, Nagy György és a felejthetetlen nevettető, Radó Sándor. Deportálták Sziklai Jenőt, aki a szegedi színtársulatot, majd a Fővárosi Operettszínházat vezette.

Örökre nyoma veszett Lakner Artúrnak, akit gyerekszínháza tett halhatatlanná. Elpusztult Steinhardt Géza, a kabarészínpad meghatározó alakja. Komlóssy Emma éhen halt az ostrom alatt. A fővárosban tomboló nyilasterror végzett a Vígszínház vezérigazgatójával, Roboz Imrével, Feld Irén színésznővel, a színháztörténetíró-ügyelővel, Erődi Jenővel. A Thália Társaság legendás alakja, Forgács Rózsi a német megszállás után önkezével vetett véget életének.

A kiállítás megnyitóján a harmadéves színművész osztály erre az alkalomra összeállított megemlékező produkciója látható, Hegedűs D. Géza rendezésében.

A kiállítás létrejöttét támogatták:
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége,
Előadóművészeti Jogvédő Iroda Egyesület
Sommer Cukrászda
valamint magánszemélyek