Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Bábszínész és bábrendező hallgatóink bemutatói október első felében

Ötödéves bábszínész és bábrendező szakos hallgatóink közül többen is a győri Vaskakas Bábszínházban töltik jelenleg szakmai gyakorlatukat, mások a Budapest Bábszínházban mutatkoztak be. Sűrű, bemutatókkal teli napokat hozott számukra október eleje.


Mindjárt október 1-én tartották Győrben a Körbe, körbe, karikába című bábjáték premierjét, melynek egyik szereplője Kovács Domokos. Ő a rendezője, tervezője és egyszemélyes szereplője annak az előadásnak is, melyet egy héttel később, október 8-án mutattak be Keletre a Naptól, Nyugatra a Holdtól címmel. A 12 éven felüli korosztálynak szóló darabot Markó Róbert végzős bábrendező szakos hallgatónk írta.

Ezen a napon egy másik bemutatónak is helyet adott a győri bábszínház. Izeg-mozog! címmel került a legkisebb közönség elé az a produkció, mely a „Művészet a legkisebbeknek” elnevezésű programhoz kapcsolódik. Az előadást Markó-Valentyik Anna játssza, aki egyben az egyik díszlettervezője is volt a projektnek.

Október 8-án Budapesten is premierje volt a bábosoknak. A CAFE Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében a Budapest Bábszínházban mutatták be  A csillagszemű juhász című előadást, amely Markó Róbert végzős bábrendező szakos hallgatónk diplomarendezése. A címszerepet végzős bábszínész szakos hallgatónk Barna Zsombor alakítja.

Holnap ér véget Kecskeméten a Magyarországi Bábszínházak XIII. Találkozója. Az október 12-16. között zajló rendezvényen a fesztivál OFF programjában láthatták a nézők a végzős bábrendező hallgatók rendezéseit. Így Szenteczki Zita A Macskaherceg kilencedik élete, Lázár Helga Manifeszt, Markó Róbert Szemenszedett mese és Varsányi Péter Sündör és Niru című munkáját.

Az SZFE 2 éves “Three Layers of Telling a Story” elnevezésű Erasmus Joint Master képzéséről Csató Kata számolt be a találkozón.