Október második hétvégéjén több bemutatót tartottak országszerte, melyben színművész hallgatóink fajsúlyos szerepekben mutatkozhattak meg.
Máté Gábor végzős színművész osztályának tagjai Pécsen, a budapesti Katona József Színházban és a BMC-ben léptek színpadra
A Pécsi Nemzeti Színházban október 7-én pénteken mutatták be Eisemann Mihály és Zágoni István népszerű operettjét, a Fekete Pétert, Méhes László rendező irányítása mellett, melynek címszerepében Papp Endrét láthatja a pécsi közönség. Mellette a másik főszerepet Blahó Gergely alakítja.
A Pécsi Nemzeti Színházban másnap, október 8-án került sor arra a premierre, melyben Baki Dániel kapott komoly lehetőséget az Addikt című előadásban, melyet a rendező, Anger Zsolt és a társulat írt Szücs Zoltán színdarabja nyomán
Medveczky Balázs Alföldi Róberttel dolgozott Marlowe II. Edwárd című színművén, melyet a Cafe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében a BMC-ben tekinthettek meg az érdeklődők.
Október 9-én láthatta először a közönség a Katona József Színházban Moliére Nők iskolája című vígjátékát Ascher Tamás egyetemi tanárunk rendezésében, a női főszerepben Rujder Viviennel, akinek partnere többek között osztályfőnöke, Máté Gábor. Az előadásban Dér Zsolt is szerepet kapott.
A veszprémi Petőfi Színházban október 7-én debütált Széles Flóra, III. éves zenés színész szakos hallgatónk Hervé Nebáncsvirág című operettjének címszerepében.