Az Imágó Egyesület, az Imago International és a PTE Pszichológiai Doktori Iskola Elméleti pszichoanalízis programja főszervezésével 2012. november 22-24. között negyedik alkalommal kerül megrendezésre Pécsen a Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia, Parallel történetek címmel.
Letölthető konferencia felhívás és jelentkezési lap az oldal alján található.
A korábbi konferenciák által megteremtett hagyomány folytatásaként a IV. MPF célkitűzése, szakmai irányelve a pszichoanalitikus filmtudomány interdiszciplináris területe iránt elkötelezett filmalkotók, filmtudományi szakemberek, pszichoanalitikusok és pszichoanalitikus szemléletű pszichológusok eszmecseréjének elősegítése, a témához kapcsolódó tudományos kutatások megismertetése, megvitatása és népszerűsítése. A középpontban továbbra is a párbeszéd és a kölcsönhatás áll: a pszichoanalitikus és kinematografikus tudás integrálhatósága, egy közös nyelv kialakításának lehetősége.
Stephen Heath a pszichoanalízist és a filmművészetet parallel történetekként határozta meg, utalva az 1895-ös év szimbolikus jelentőségére – ebben az évben került sor a Lumière fivérek első mozielőadására, és ekkor jelent meg Freudnak a Josef Breuerral közösen írt munkája Tanulmányok a hisztériáról címmel – és az ezt követő fejlődési folyamatok közötti átfedésekre, összefüggésekre. A párhuzamosság ugyanakkor nemcsak fejlődéstörténeti szempontból fedezhető fel, hanem a két terület további kapcsolódásaiban is megragadható. Az egyik lehetséges találkozási pontot jelenti, hogy a történet mindkét esetben kiemelkedő szerepre tesz szert. A film számára a történetek tanulmányozása elsősorban az elbeszélés eszközeinek elemzése során válik fontossá. A film által elbeszélt történet feltárása ugyanis a befogadás elemi folyamataként azonosítható, ahhoz hasonlóan, ahogyan a pszichoanalízisben a páciens által elbeszélt (élet)történet rekonstrukciója a terápiás munka egyik alappillérét jelenti. A filmművészet, a filmelmélet és a pszichoanalízis által kidolgozott sajátos elbeszélés- és feltárás-technikák izgalmas érintkezési felületet képeznek, és kérdésként vetik fel a filmes eszközök, illetve a pszichoanalitikus módszerek közötti kapcsolat mibenlétét és természetét. Az általános megközelítésen túlmutatóan további kérdésként fogalmazható meg, hogy a
pszichoanalízis különböző irányzatai és elméletei által kitüntetett jelentőségűnek tulajdonított lélektani dinamikák, események és történetek miképpen segíthetik a filmek által ábrázolt történetek felfejtését, másfelől, a filmek által megjelenített történetek hogyan irányíthatják rá a figyelmet a pszichoanalitikus elméleti modellek
számára mindaddig rejtve maradó pszichológiai folyamatok létezésére és működésére. A modern filmbefogadás vizsgálatok pedig arra keresik a választ, hogy a filmelbeszélés egyes szervezőelvei hogyan hatnak a mozinéző filmélményére. Felmerülhet továbbá, hogy vajon a páciens által elbeszélt történet sajátosságainak megragadását elősegítheti-e valamilyen módon a filmi narratíva szerveződését leíró fogalmak ismerete? A konferencia előadásai, kerekasztal-beszélgetései és műhelyei a történet és pszichoanalízis, filmművészet, filmtudomány hívószavak kapcsolódásaihoz fogják a hallgatóságot közelebb vinni.
A pszichoanalízis, filmművészet és a történet hívószavakhoz kapcsolódóan jelentkezéseket várunk:
Kérjük, hogy az érdeklődők a honlapon, a Filmkonferencia 2012 menüpont alatt (www.imagoegyesulet.hu) található jelentkezési lap kitöltésével jelezzék előadói szándékukat a mpf@imagoegyesulet.hu e-mail címen. A jelentkezés határideje: 2012. május 31. A jelentkezés elfogadásáról a szakmai bizottság döntése alapján a jelentkezők 2012. július 10-ig kapnak értesítést. Az absztraktok elfogadását követően az előadói
jelentkezés a regisztrációs díj átutalásával válik érvényessé.
Felmerülő kérdések esetén a fenti e-mail címen készséggel állunk rendelkezésükre. A konferencia további információit a www.imagoegyesulet.hu honlapon tesszük közzé.