Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Bátori Éva

Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte, majd felvételt nyert a bécsi Staatsoper operastúdiójába. 1992-ben a lipcsei, majd 1995-ben a kölni Operához szerződött. Számos alkalommal fellépett Frankfurtban, Hannoverben és más európai dalszínházakban is. A Német Televízió Mozart operáiból (Figaro házassága, Don Giovanni, Così fan tutte) készített sorozatot szereplésével. Micaelaként lépett színpadra a Bregenzi Ünnepi Játékok Carmen-produkciójában, valamint Desdemonát alakította (Verdi: Otello) az ausztriai St. Margarethenben. Több alkalommal vendégszerepelt Japánban, többek között a bécsi Staatsoperrel, a Wiener Mozart Orchesterrel valamint a Magyar Állami Operaház társulatával. A Pekingi Operát a bécsi Staatsoper Figaro házassága előadásával nyitották meg, amelyben a Grófnét énekelte nagy sikerrel. Az USA-ban is visszatérő vendég: Seattle-ben a Tosca címszerepében és A Nyugat lánya Minnie-jeként lépett közönség elé, Philadelphiában és a New York-i Avery Fisher Hallban pedig több alkalommal koncertezett.

  • Főtanszak: Színházművészeti Intézet
  • Díjak:

    * 2003 Székely Mihály-emlékplakett
    * 2004 Oláh Gusztáv-emlékplakett (színpadi)
    * 2005 Érdemes művész
     

Az alábbi osztályokban volt korábban osztályvezető

Oktatói munkák

* Bizet: Carmen – Micaela
* Csajkovszkij: Anyegin – Tatjana
* Donizetti: Szerelmi bájital – Adina
* Mozart: Così fan tutte – Fiordiligi
* Mozart: Figaro házassága – Grófné, Susanna
* Mozart: Titus kegyelme – Servilia Mozart Don Giovanni Donna Elvira
* Puccini: A köpeny – Giorgetta
* Puccini: Bohémélet – Mimi
* Puccini: Gianni Schicchi – Lauretta
* Johann Strauss: A denevér – Rosalinda
* Richard Strauss: Elektra – Chrysothemis
* Verdi: Aida – Aida
* Verdi: Otello – Desdemona
* Verdi: Traviata – Violetta