Az Európai Színházak Uniója (UTE) és a Schauspielhaus Graz együttműködésében 2012. november 10-17 között dokumentarista színházi workshopot tartott Grazban, Hans-Werner Kroesinger vezetésével. A 10 fős csapatban portugál, osztrák, német, bolgár és görög diákok mellett az SZFE részéről Kelemen Kristóf, III. éves dramaturghallgató vett részt a munkában. A közös munkáról írt beszámolója a cikkre kattintva olvasható el.
Kelemen Kristóf beszámolója:
Hogyan foglalkozzunk dokumentarista módon konfliktusokkal a színpadon, és hogyan élvezzük mindezt – erről szólt a Hans-Werner Kroesinger, rendező által tartott nemzetközi workshop november közepén, Grazban. Kilenc résztvevő, hat országból (Németország, Ausztria, Görögország, Portugália, Bulgária, Magyarország), három fiú és hat lány, többnyire rendezők.
A téma a ruandai fajirtás volt, erről kellett kutatni a worshopot megelőzően. 1994-ben a Ruandában élő két népcsoportból az egyik, a hutuk szervezetten irtani kezdték a tutsikat, aminek következtében másfélmillió ember vesztette életét. E témaválasztás több szempontból is hasznosnak bizonyult: egyrészt könnyebb volt úgy formai szempontokkal foglalkozni, hogy közben nem volt semmiféle személyes viszonyunk a történtekhez, másrészt nagyon érdekes volt megfigyelni magamon, hogy egy nyugati ember hogyan viszonyul mindehhez, hogyan nézi azt valamiféle egzotikus távlatból: mintha nem is emberekről lenne szó, hanem állatokról, az állatok pedig gyilkolhatják egymást kedvükre. Ez a szemléletbeli probléma szerepet játszott annak idején a ruandai események elfajulásában is, mivel a nyugati vezetők nem akadályozták meg a hutuk mészárlását, sőt, kivonták a csapataikat az országból. Nem mellesleg akkor mindenki a jugoszláv konfliktusokkal volt elfoglalva. Ezen a ponton találjuk meg a téma aktualitását: nap mint nap hallunk afrikai vagy ázsiai vérengzésekről, de ki figyel rájuk, miközben azzal vagyunk elfoglalva, hogy mit nyilatkozott egy parlamenti politikus a gázáremelésről.
Mindenki hozta a saját szövegét, majd ezekből párat kiválasztva jeleneteket csináltunk, nem hagyományos módon dramatizálva azokat, hanem ezzel ellentétes színpadi formákat keresve. Olykor konkrét helyzetekbe kerültek, máskor az előadók kórussá alakultak, egyszerre olvastak fel részeket a terem különböző pontjain, vagy szemkontaktust kerestek a közönséggel. Törekedtünk arra, hogy ezek ne üres formák maradjanak, hanem minden esetben a szövegeket próbálják erősíteni. Hans-Werner Kroesinger megnyugtató és felvilágosult személyének köszönhetően a munka nagyon kellemesen folyt, mindenki türelmesen végighallgatta a másikat, és nem voltak személyeskedő konfliktusok. De a kommunikáció nem csak a munkafolyamatban volt hangsúlyos, hanem a hét végén megtartott nyíltkörű prezentációban is: nem lezárt, színházi előadást hoztunk létre, hanem egy fórumot, amelyben felvetünk kérdéseket, felmutatunk különböző nézőpontokat, és közös gondolkodásra hívjuk a közönséget.
Ezzel párhuzamosan (a szállodánk mellett) a Kunsthaus Graz-ban Michelangelo Pistoletto interaktív kiállítása egy olyan utópisztikus várost hozott létre, amelynek lakói szociálisan érzékeny állampolgárok, akik foglalkoznak a világ dolgaival. A workshop által kutatott forma, ellentétben más színházi formákkal, elválaszthatatlanul kötődik szociális kérdésekhez, és nem vetheti el a mozgósítás eszközeit, nem mondhatja, hogy nem akar hatni és megváltoztatni, hiszen akkor megszűnne a létjogosultsága. Hans-Werner Kroesinger szerint ezt nem erőszakos eszközökkel kell elérni, hanem mindössze a témára való őszinte és szenvedélyes odafigyeléssel. Mert ha nekem fontos valami, akkor a megszólítható nézőknek is az lesz, és velem fognak tartani.
